
Fotó: Kocsis Károly
PÁSZTORLEVELEK – „Jelenlétünk, segítségünk, szeretetünk Karácsonyt, Isten jelenlétét hozza közel reménytelen helyzetekkel küszködő embertársunkhoz. Legyünk egyenként Márton Áron püspökök, aki az embertelenség poklaiba is szeretetet és reményt vitt” – üzeni a Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök által aláírt karácsonyi pásztorlevél, amelyet alább közlünk.
2024. december 25., 08:262024. december 25., 08:26
Főtisztelendő Paptestvérek, Krisztusban szeretett Hívek!
1. Jézus Krisztus születését angyali híradás készíti elő. Az angyal Szent Józsefnek is megjelenik álmában és bátorítja, hogy ne féljen magához venni Máriát, mert a benne megfogant élet a Szentlélektől van. Ekkor hangzik el az Emmánuel, azaz „velünk az Isten”. Ez egy rendkívüli, természetfeletti, azaz nem természetes üzenet, hiszen Isten joggal lehetne sokkal inkább távol tőlünk.
A választott nép életében Isten számtalanszor megmutatta, hogy velük van akkor is, amikor nem szolgálnak rá, vagy egyszerűen elfordulnak tőle. Sőt, Izajás prófétán keresztül megígéri a Fiú születését, amikor Ácház király nem mert jelt kérni, épp attól félve, hogy Isten közelsége veszély jelenthet számára.
„Isten nincs távol: ő ‘Emmanuel’, a velünk levő Isten. Nem idegen, van arca, Jézus arca” (XVI. Benedek pápa, Urbi et Orbi áldás, 2010). Isten velünk, közöttünk és bennünk lakása nem veszély számunkra, hanem élet és jövő.
2. Összezavarodott és összekuszált világunkban, a háború, a szenvedés, az igazságtalanságnak társadalmi, gazdasági és politikai megnyilvánulásának megannyi formája mellett logikátlannak, értelmetlennek és hihetetlennek tűnik Isten jelenléte. Ki irányítja a világot, amikor azt látjuk, hogy társadalmunk demokratikus finomsággal kiszorítani igyekszik Istent, keresztény értékeinket és szimbólumainkat? Ki véd meg, amikor nyilvánvaló vagy alattomos szélsőséges, önérdekű, pusztító erők ostromolnak?
És ha a külső támadások nem lennének elegendőek, Egyházunkat, főegyházmegyénket, közösségeinket belülről bomlasztja a látszatvilág, a felszínesség, az anyagiasság, a saját magunk önzősége. Hányszor döntünk úgy, mint Ácház király: nem a hit útját választjuk, hanem a világunk kínálta logika szerint élünk. A közömbösség, az asszimiláció, fogyatkozó és elöregedő közösségeink, a lelkipásztori szolgálatba belerokkanó paptestvéreink láttán kérdezhetjük: hogyan tudunk megújulni, mi ad erőt nekünk a reményre?
A keresztény remény nem csal meg és nem okoz csalódást, mert azon a bizonyosságon alapul, hogy semmi és senki nem választhat el minket Isten szeretetétől. Jézus Krisztus születésével valóság lett az Emmánuel, hogy velünk az Isten.
3. Bárcsak mi is Istennel lennénk! Mellette lenni hálából, neki szentelni életemet, mert Ő velem van, és én is Vele akarok lenni. Erre törekedtünk főegyházmegyénkben a 2024-es esztendőben, amikor azért imádkoztunk, hogy adjon „nekünk reményt és vágyakozást a megújulásra, hogy közösségben közelebb kerüljünk” Hozzá.
Álljunk a leginkább szükséget szenvedők mellé: mutassuk meg, hogy Isten mellettük van a mi segítő szolgálatunk révén, hogy Isten velük van a szenvedésben, a nehéz helyzetben is.
Jelenlétünk, segítségünk, szeretetünk Karácsonyt, Isten jelenlétét hozza közel reménytelen helyzetekkel küszködő embertársunkhoz. Legyünk egyenként Márton Áron püspökök, aki az embertelenség poklaiba is szeretetet és reményt vitt.
A Boldogságos Szűzanya élete és példája bátorítson minket keresztény életünk hiteles megélésében, hogy hűséggel járjunk a Krisztus-követés útján. Ő segítsen bennünket Jézus Krisztus születése titkának befogadásában, aki legmélyebben tapasztalta meg, hogy velünk az Isten.
Gyulafehérvár, 2024. december 25-én, Karácsony – Urunk születése főünnepén
† Dr. Kovács Gergely † Dr. Kerekes László
érsek, apostoli kormányzó segédpüspök, általános helynök
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
szóljon hozzá!