Hirdetés

„Közép-Európa országainak össze kell fogniuk, de ehhez a belső viták rendezése szükséges”

Kalmár Ferenc •  Fotó: Essig József

Kalmár Ferenc

Fotó: Essig József

Kalmár Ferenc szerint Közép-Európa országainak össze kell fogniuk ahhoz, hogy ne legyenek kitéve a nagyhatalmi érdekeknek, ehhez viszont minden kényes kérdést – így a nemzeti kisebbségek ügyeit is – őszintén meg kell tudniuk beszélni.

MTI

2018. november 08., 23:482018. november 08., 23:48

2018. november 08., 23:522018. november 08., 23:52

A budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán tartott csütörtök esti előadásában beszélt erről. A miniszteri biztos úgy vélte: csak a problémák őszinte, tabuk nélküli megbeszélésével „mutathat egy arcot” kifelé a térség.

Kalmár Ferenc szerint a közép-európai térség az elmúlt évszázadban Németország, Oroszország és Törökország hatalmi pólusai befolyása alatt működött.

Hirdetés

A térség országai azonban csak akkor képviselhetik a saját érdekeiket, ha összefognak egymással, és közösen alakítanak ki egy hatalmi pólust.

Ennek az összefogásnak a magját képezi a V4-ek együttműködése, amely az EU meghatározó nagy államaival is összemérhető erőt képvisel. „Ahhoz azonban, hogy ne más diktáljon kívülről, mindent meg kell tudni beszélni” – jelentette ki a miniszteri biztos, aki Magyarország képviselőjeként vesz részt a szomszédos országokkal közösen létrehozott kisebbségi vegyes bizottságokban.

Kalmár Ferenc úgy vélte: a horvát-magyar, szerb-magyar és szlovén-magyar vegyes bizottságokban fontos eredmények születtek az elmúlt két évben. Az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság munkájáról elmondta: az „be van fagyva”, a szlovák-magyar bizottságban pedig van 6-7 téma – mint például a honosítás kérdése –, amelyekben nem sikerül áttörést elérni.  Kalmár Ferenc elmondta: a vegyes bizottságok elvileg évente üléseznek, és az ülések végén jegyzőkönyveket írnak alá, de a román-magyar vegyes bizottság legutóbb 2009-ben írt alá jegyzőkönyvet, és az utolsó vegyes bizottsági ülést 2011-ben tartották. Azóta nem sikerült kimozdulni a holtpontról.

A miniszteri biztos ennek ellenére derűlátónak mutatkozott. Kijelentette: ha a második világháború utáni megosztottságban, sokkal nehezebb körülmények között sikerült létrehozni és hosszú ideig jól működtetni az Európai Uniót, akkor most is ki lehet alakítani a térség országainak a mindenki számára előnyös együttműködését.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés