2010. június 01., 09:392010. június 01., 09:39
„Együttműködésünk célja a biztonságos túrázás feltételeinek a megteremtése, illetve egymás munkájának a támogatása” – foglalta össze a hegyimentő-szolgálat célkitűzéseit Kastal László gyergyószentmiklósi hegyimentő. Mint mondta, akkor tudnak igazán hatékonyak lenni, ha egymás munkáját kiegészítik.
„A csendőrséggel partneri szerződést kötöttünk, amely elsősorban gyakorlati jellegű, a turisták biztonságát célzó, a környék tisztán tartására, illetve a védett területek fokozott ellenőrzésére vonatkozó elemeket tartalmaz” – mondta el érdeklődésünkre Kastal. A csendőrség és a hegyimentők képviselői a hétvégén elemezték a turistaösvények közelében felállított karámok helyzetét, a jelzésekkel ellátott fák kivágásának kérdését, ugyanakkor eldöntötték, mihamarabb megoldásokat keresnek a hegyi ösvények tisztán tartására és a terepmotorosok garázdálkodásainak megfékezésére is.
Elhangzott: előrelépést jelentene egy jól kidolgozott és összehangolt stratégia kialakítása a hatékonyabb fellépés érdekében, azokra az esetekre, amikor balesethez riasztják az alakulatokat. A két szervezet közös programjában oktató-nevelő jellegű tevékenységek is szerepelnek, többek közt a hegyimentők vállalták, hogy sziklamászási technikákat is tanítanak a partnerséget vállaló csendőröknek.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.