
A Bethlen utcai épületeket felújítja az egyházkerület
Fotó: Nagyenyed Polgármesteri Hivatala
Tíz évvel a visszaszolgáltatás után ténylegesen birtokba veheti az Erdélyi Református Egyházkerület a nagyenyedi Bethlen utca tanári lakásait. A Bethlen Gábor Kollégium szomszédságában található ingatlanok kiürítésével évtizedek óta tartó áldatlan helyzet oldódik meg.
2018. május 17., 10:412018. május 17., 10:41
2018. május 17., 10:432018. május 17., 10:43
A püspökség az ott élő szegény, zömében roma családok helyzetének rendezésében, szükséglakásokba való költöztetésében is segített az önkormányzatnak, mondta el a Krónikának Lőrincz Helga alpolgármester.
A Fehér megyei kisváros elöljárója lapunknak kifejtette, múlt héten sikerült kiköltöztetni a Bethlen Gábor utcában törvénytelenül lakó 70 személyt, és felszabadítani az épületeket. Az önkormányzat 2016 óta próbál megoldást keresni a kollégium egykori tanári lakásainak helyzetére, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak ugyan az Erdélyi Református Egyházkerületnek, de nem tudta birtokba venni azokat.
amikor Nagyenyeden is elkezdődött a tömbházépítés, és több tanár panellakásba költözött, idézte fel az előzményeket Lőrincz Helga. Szegény, többnyire roma családok költöztek be az üresen maradt, önkormányzati tulajdonú lakásokba, akik egy ideig bérleti szerződéssel, majd törvénytelenül laktak ott.
A lakásokat leromlott állapotban kapta vissza az egyház
Fotó: Nagyenyed Polgármesteri Hivatala
Az épületek visszaszolgáltatása után a püspökség nem kötött velük szerződést, azonban a törvény értelmében öt év türelmi időt kellett biztosítania számukra. Ami tízre nőtt, és az ott lakó 20 család helyzete végül úgy rendeződött, hogy a püspökség konténerlakásokat vásárolt számukra, az önkormányzat pedig biztosította az ezek felállításához szükséges telket, mesélte az alpolgármester.
A városnak mindenképpen meggyűlt volna a baja, ha 70 ember egyik napról a másikra az utcára kerül” – magyarázta Lőrincz Helga. Elmondta, a 9 konténerlakást a Hotar úti új lakóparkban állították fel, s csatlakoztatták a villany-, víz- és csatornahálózathoz. A helyszínen állami támogatással szociális lakásokat épít az önkormányzat, három már elkészült, és hamarosan további öt építésének fognak neki, mondta az elöljáró, aki szerint a Bethlen utca egykori lakói hivatalosan, szerződéssel vehették birtokba a szükséglakásokat, és irataik is oda szólnak. Mivel a kiköltöztetettek között sok a gyerek, az önkormányzat megpróbálja az iskoláztatásukat is figyelemmel követni.
Lőrincz Helga elmondta, a múlt heti kiürítést követően
A most kiürített, rendkívül lelakott és szeméttel teli ingatlanokat kitakarították, a fertőtlenítés következik, majd felújítják ezeket. A püspökség illetékesei korábban úgy nyilatkoztak, hogy az épületekben – amelyek egyikében enyedi tanársága idején Áprily Lajos költő is lakott – borutcát rendeznének be. A kollégium udvarán lévő egykori tanári lakás a szakiskolás diákoknak szánt műhelyeknek biztosítana helyet.
A két éve felavatott Bethlen Gábor Kollégium udvara a Bagolyvárral
Fotó: Kiss Gábor
Így a kollégium után az ahhoz tartozó további ingatlanok is megújulhatnak. A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett kollégium felújítása 2016-ban fejeződött be. A leromlott állagú alma mater úgy újulhatott meg, hogy az épületegyüttest visszakapó egyházkerület megegyezett az önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított, míg a magyar kormány az iskola modern eszközökkel való felszerelését támogatta.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
szóljon hozzá!