2010. november 19., 08:502010. november 19., 08:50
A rosszul elvégzett munkálatért ezerlejes jegyzőkönyvet állít ki a város közterületekért felelős szolgálata a kivitelező cég nevére. A legtöbb bírságot a gázműveknek kellett fizetniük.
„A gázosokkal van a legtöbb gondunk, ugyanis nem egyeztetnek, így nem tudni, hol cserélnek vezetéket. Ők maguk sem tudják, mikor mennyi pénz áll a rendelkezésükre, és abból hol cserélik ki az elavult hálózatot, így sokszor az átadás után pár nappal felvágják az általunk leöntött aszfaltot” – közölte korábban lapunkkal Kereskényi Gábor. Az alpolgármester szerint az lenne a legoptimálisabb, ha a közműhálózatokat karbantartó cégek legalább egy fél évre előre jeleznék, hol kívánnak dolgozni, és akkor a városvezetés is úgy ütemezné be az útfelújítási munkálatait. „Azt nem teheti meg a városvezetés, hogy leállítja a gázvezetékek cseréjét, mert az elavult csövek meghibásodása életveszélyt jelent a lakosságra” – tette hozzá az elöljáró.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.