Hirdetés

Bíróság: pocsék munkát végeztek az ügyészek az aradi üzletember meggyilkolása ügyében, nincsenek bizonyítékok

Nincs bizonyíték. Az ügyben eljáró bíró szerint az ügyészség nem szállított olyan meggyőző bizonyítékokat, amelyek alapján a gyanúsítottakat előzetesbe kellene helyezni •  Fotó: Aradi katasztrófavédelem

Nincs bizonyíték. Az ügyben eljáró bíró szerint az ügyészség nem szállított olyan meggyőző bizonyítékokat, amelyek alapján a gyanúsítottakat előzetesbe kellene helyezni

Fotó: Aradi katasztrófavédelem

Az ügyészek nem szállítottak meggyőző bizonyítékokat arra nézvést, hogy a Ioan Crișan aradi üzletember három évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsított személyek esetében valóban fennáll az alapos gyanú – szögezte le az ügyben eljáró bíró.

Krónika

2024. október 29., 12:302024. október 29., 12:30

Mint arról beszámoltunk, az ügyészség múlt héten 24 órára őrizetbe vette az üzletember lányát, Laura Bîlceát (lánykori nevén Crișan) két másik gyanúsítottal együtt, azt állítva, hogy a nő rendelte meg édesapja felrobbantását.

Az ügyben eljáró bukaresti táblabíróság azonban elutasította, hogy 30 napos előzetes letartóztatásba helyezze őket, és kedden az is nyilvánosságra került, hogy miért döntött így.

Hirdetés

Az indoklás szerint a bírák úgy ítélték meg, hogy az ügyészek által bemutatott bizonyítékok „legfeljebb közvetettek”.

Idézet
A bíró megállapítja, hogy mindezek legfeljebb nyomok, nem pedig bizonyítékok, és három év nyomozás után a bizonyítékok nem erősítik meg azt az alapos gyanút, hogy a vádlottak követték el ezeket a különösen súlyos bűncselekményeket”

– olvasható a bírói döntés indoklásában.

A bíróság részletezi az ügyészek által a bizonyítékok megszerzése érdekében végzett munkát, és közli, hogy a bírák már 2021 júniusában helyt adtak az ügyészek azon kérésének, hogy engedélyezzék a technikai megfigyelési módszereket.

Az ügyészek azzal gyanúsítják Laura Bîlceát, hogy 100 000 eurót adott a két férfinak Ioan Crișan milliomos meggyilkolásáért. A vádirat szerint a flérfi meggyilkolásának szándéka mögött az apa és lánya közötti feszültség állt, de a Laura Crișan által megszerezni kívánt vagyon is.

A bíró azonban úgy értékelte, hogy ez sem bizonyított.

A bíró súlyos hiányosságokat állapított meg a nyomozásban. Például az ügyészek és a rendőrség még azt sem tudták megállapítani, hogy a gyanúsítottak hol tartózkodtak a támadás idején.

A vádiratban az ügyészek azt írták, hogy a két férfi megvásárolta a bombát, majd az aradi milliomos autójára szerelte, és mobiltelefon segítségével működésbe hozta, de a bíró szerint erre a vádpontra sincs bizonyíték.

„Tekintettel a vádlottak képzettségére és hátterére (...), az ügyészség által előterjesztett verzió ebben a szakaszban nem tűnik hihetőnek, mivel nincsenek olyan tények, amelyek legalább részben alátámasztanák azokat a magyarázatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ügyészség által előterjesztett hipotézis hitelesnek tűnjön” – tette hozzá a forrás.

Mint arról beszámoltunk, a nőt és a két férfit csütörtökön reggel 24 órás előzetes letartóztatásba helyezte az ügyészség minősített emberölés és robbanószerrel való visszaélés gyanúja miatt.

Az ügyben illetékes bíró azonban csütörtökön késő este úgy döntött, nem indokolt a gyanúsítottak 30 napos előzetes letartóztatásba helyezése.

korábban írtuk

Aradi bombamerénylet: szabadlábon védekezhet az apja felrobbantásának megrendelésével gyanúsított Laura Crișan
Aradi bombamerénylet: szabadlábon védekezhet az apja felrobbantásának megrendelésével gyanúsított Laura Crișan

Szabadlábon védekezhet Laura Crișan, Ioan Crișan aradi üzletember lánya, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy három évvel ezelőtt ő rendelte meg az édesapja ellen elkövetett bombamerényletet.

A nő, aki az ügyészek szerint százezer eurót fizetett a merénylet elkövetőinek, két társához hasonlóan tagadja az ellene felhozott vádakat, ügyvédjük szerint pedig három év elteltével sem sikerült elegendő bizonyítékot szerezni ellenük.

A nő a bíróságról kijövet „a lehető legkorrektebb döntésnek” nevezte, hogy szabadlábra helyezték.

Az újságírók kérdésére tagadta, hogy ő ölette meg az apját, és azt állította: nem volt közöttük konfliktus, normális apa-lánya viszonyban álltak.

Arra a felvetésre, hogy miért vette ki a százezer eurót a bankból, kijelentette: azért, mert jogában állt.

Arra a kérdésre, hogy miért vallott ellene a fodrásza, annyit válaszolt: nem tudja, és nem is ismeri az illetőt.

Erre azért kérdeztek rá, mert

az ügyészség által összeállított nyomozati anyag szerint a villanyszereléshez is értő fodrász készítette a bombát. Ő is szabadlábon van, miután hajlandó volt együttműködni a rendőrséggel, és bűntársai ellen vallott.

Sajtóértesülések szerint az üzletember lánya tervelte ki a gyilkosságot, miután az apja ki akarta zárni az örökségből. Az ügyészek szerint a merénylet előtt két nappal a nő két bűntársa beszerezte a robbanóanyagot, a fodrász pedig megépítette a bombát.

Mint arról beszámoltunk, szerdán reggel a hatóságok hét helyszínen tartottak házkutatást az ügyben, köztük a meggyilkolt üzletember lányának otthonában.

Két év nyomozás után az ügyészek tavaly májusban jelentették be, hogy megvan a gyanúsítottak köre.

A nyomozók Ukrajnától, Moldovától és Szerbiától is segítséget kértek, mivel olyan hírek érkeztek, hogy a támadással kapcsolatban álló külföldi állampolgárok ezekbe az országokba utaztak.

A támadás során „nagy erejű robbanóanyagot” használtak – állapították meg az ügyészek. A nyomozó hatóságok az eljárás során több ballisztikai, fizikai-kémiai, nyomjelző és genetikai törvényszéki vizsgálatot is végeztek.

A robbanóanyag típusát három fizikai-kémiai vizsgálat eredményeinek megerősítése alapján állapították meg.

Mint arról beszámoltunk, Ioan Crișan 2021. május 29-én halt meg, amikor felrobbant az autója.

A robbanás reggel 7 óra után nem sokkal történt a partiumi megyeszékhely Aurel Vlaicu lakónegyedében, egy bevásárlóközpont előtt. A Mercedes típusú személygépkocsi tulajdonosa elfogyasztott egy kávét egy közeli kávézóban, beült az autójába, majd amikor begyújtotta, a jármű felrobbant. A detonáció ereje akkora volt, hogy több száz méterre hallani lehetett, és számos másik gépkocsi megrongálódott a környéken, kirakatok, lakások ablakai törtek be.

A szénné égett autóban egy ember elszenesedett holttestére bukkantak, az áldozatot a hatóságoknak nehezen sikerült azonosítaniuk. Az Arad megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya később azt közölte, hogy az áldozat egy 66 éves, aradi férfi, aki a közelben lakott.

Ioan Crișan három évtizede üzletemberként ismert Aradon.

A vállalkozó Sergiu Bîlceának, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) aradi parlamenti képviselőjének a volt apósa. A Crimatex cégcsoport tulajdonosaként Ioan Crișan elsősorban a haltenyésztésben utazott: a magyar–román határ menti Nagyiratoson létesített halneveldéjében afrikai harcsákat tenyésztett.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 16., péntek

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
Hirdetés