Hirdetés

Bihar megye: fenyegetőzik a szakszervezet

Nem bíznak a szakszervezeti tagok a Bihar megyei önkormányzat keretében működő Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) tevékenységének hatékonyságában. Adrian Marcu szakszervezeti vezető nemrég nyilvánosan elmondta: aggódik amiatt, hogy a megyei vezetőség a törvényszéken nyert összeget nem a megegyezésnek megfelelően osztja majd el.

Nagy Orsolya

2009. április 09., 09:312009. április 09., 09:31

„A gyerekek olyan makarónit kapnak ebédre az intézetekben, amiben bogarak mászkálnak, a nekik járó havi segélyt pedig már november óta nem kapták meg” – panaszolta Marcu, az igazgatóság alkalmazottainak egy részét tömörítő Pro As szakszervezet vezetője. Emellett, mint mondta, a szervezet alkalmazottainak fizetése is folyamatosan késett.

Emiatt perelte be a szakszervezet a munkaadó intézményt. A bíróság arra kötelezte az alperest, hogy fizessen a szakszervezetnek 20 millió lejt. A megyei tanács azonban sok más intézményhez hasonlóan pénzhiánnyal küzd, s ez az összeg már túl nagy lett volna ahhoz, hogy idén törlesszék. Megegyeztek viszont abban, hogy nyolcmillió még ebben az évben eljut a Pro As bankszámlájára, s ezt az összeget a megye idei költségvetésébe bele is foglalták.

A szakszervezet elnöke attól fél, hogy azzal a megegyezéssel ellentétben, amelyet a költségvetésről szóló tanácsülés előtt kötöttek a tanács képviselőivel, a pénzt nem csak az a 903 alkalmazott kapja majd meg, aki tagja a szakszervezetnek, és így felperesként vett részt az ügyben. A pénzt április 14-éig kell átutalnia a megyének.

A jegyzőkönyv egyik pontjában kikötik, hogy az összeg kifizetése semmilyen formában nem jogosítja fel a munkaadót arra, hogy szabadságra küldje az alkalmazottakat. „Amenynyiben pedig létezik létszámleépítést vagy átszervezést előíró jogszabály – akár megyei tanácsi határozat –, a leépítés arányosan érinti majd az igazgatóság összes alkalmazottját” – áll a dokumentumban. Marcutól azt is megtudtuk, hogy amennyiben nem jön meg időben a pénz, végrehajtóval követelik vissza jussukat a szakszervezeti tagok a tanácstól.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés