
2009. augusztus 14., 09:182009. augusztus 14., 09:18
A sportolási lehetőséggel egybekötött természetjárást szakképzett idegenvezető irányítja, aki az egyesület megbízásából 600 lejes napidíj ellenében áll a túrázó csoportok rendelkezésére. A kirándulni vágyókat olyan területekre vezetik el, amelyeket autóval nem lehet megközelíteni – közölte Nagy-Márk János egyesületi elnök.
„Négy útvonal áll a kerékpározók rendelkezésére, amelyek mentén részletes és szakszerű ismertetést kaphatnak a területről és annak élővilágáról” – nyilatkozta a természetvédelmi szakember. A Túr mente annak ellenére, hogy bárki számára nyitott, még nem vált a környék túrázóinak kedvelt célpontjává.
A természetvédelmi terület a Túr folyó alsó szakasza mentén található, a kányaházi víztározó, valamint a román–ukrán–magyar hármashatár között, több mint hatezer hektáros területen fekszik. A folyót kísérő holtágak, ártéri ligeterdők, mocsarak, láprétek, gyepek és tocsogók számtalan természeti ritkaságot rejtenek. „Csak a Túr árterületének magasabb pontjain alakultak ki emberi települések, amelyeket nem veszélyeztettek az árvizek. Szántóföldeket is csupán az ármentes részeken alakítottak ki, így a térség viszonylag érintetlen természeti kincsekkel bír.
A folyót kísérő ártéri erdők egy részének kiirtásával gazdag legelők és kaszálók jöttek létre, amelyek változatos, mozaikos kultúrtájat alkotnak. E településeket felkeresve olyan romantikus vidéki kastélyokat láthatunk, mint amilyen a Vécsey-kastély Sárközújlakon, vagy a túrterebesi Perényi-kastély, és az érdeklődők a mikolai Galgóczy kúriához hasonló nemesi szálláshelyeket is meglátogathatnak.
Továbbá az utazó megcsodálhatja a vidékre jellemző népi építészet remekeit. Emellett említésre méltóak a történelmi egyházak templomai is, mint például Halmi és Lázári református templom, amelyek a XV. században épültek” – részletezte a Túr menti látnivalókat Nagy-Márk. A szakember szerint a Túr menti kistérség idegenforgalmi sajátossága viszonylag érintetlen, nemcsak a természetjáróknak, a sporthorgászoknak és a népművészet kedvelőinek is számos kikapcsolódási lehetőséget biztosít.
A magyar kőris és éger alkotta láperdőkben a lábas fákra páfrányok telepszenek. Az ártéri füzesekben a fákra liánnövények kúsznak. Ligetes, ártéri rétekkel tarkított virágokban gazdag élőhely ez, amely az év minden szakában tartogat látnivalót az arra járó kirándulóknak. A Túr mentén számos halritkaság is él, mint például a leánykoncér.
A vizes élőhelyek számos ritka kétéltű és hüllőfajnak biztosítanak élőhelyet. A Túr mente leginkább madárvilágáról ismert. Az itt előforduló 188 madárfaj jelentős része életmódja folytán a vizes élőhelyekhez kötődik. Az ártéri erdőkben fekete gólya, békászósas, továbbá számos más ragadozó madár fészkel. A kaszálókon haris és bíbic él.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.