
Fotó: Videókivágás
„Miért nem oltatta be magát?” – kérdezi a riporter a kolozsvári járványkórház intenzív osztályán ápolt egyik betegből. „Butaságból” – hangzik a válasz.
2021. október 26., 15:202021. október 26., 15:20
2021. október 26., 15:252021. október 26., 15:25
„Holnap beoltatnám magam, négyszer, nem kétszer” – válaszolja egy másik beteg a Román Televízió (TVR) helyszíni riportjában. A kolozsvári területi stúdió stábja kamerákkal mehetett be az egészségügyi intézmény intenzív terápiás osztályára, ahol a súlyos állapotban lévő Covid-betegeket ápolják.
A Mădălina Vlăsceanu és Florin Ploscar által készített helyszíni riportból kiderül, hogy a betegek zöme nincs beoltva, kérdéseikre többségük azt válaszolja, hogy butaságból nem oltatták be magukat, vagy mert mások azt tanácsolták nekik.
– nyilatkozik a tévéseknek az egyik beteg, aki elmondása szerint két napig kómában volt a betegség miatt, majd intubálni kellett. A riportban elhangzik, hogy az intenzív terápián ápolt 10 betegből 8 nincs beoltva, és csak felének – négynek – van esélye túlélni a betegséget.
„Megtanultam a leckémet. Arra kérem a Jóistent, hogy óvjon meg mindenkit és hallgassunk az orvosokra, akik a javunkat akarják. Ne hagyják magukat, oltsák be magukat!” – tanácsolja a szerencsésebb helyzetben lévőknek egy másik beteg.
Mihaela Lupșe orvosprofesszor, a járványosztály vezetője a TVR-nek úgy nyilatkozik, hogy
Diana Miclăuș aneszteziológus, az intenzív osztály koordinátora elmondja: míg a harmadik hullámban azt érezték, hogy elfogy az erejük, most már azt érzik, hogy nincs remény. Biztos benne, hogy ha többen beoltatták volna magukat, „ez a tornádó” másként alakult volna, teszi hozzá az orvos.
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a felvételek megrázóak lehetnek.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!