
Az aradi evangélikus-lutheránus, vagy ahogy a helyiek nevezik: vörös templom
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
1906. szeptember 16-án szentelték fel az aradi evangélikus-lutheránus templomot, vagy ahogy a helyi köznyelv emlegeti: a vörös templomot. Nevét azután kapta, hogy vörös dísztéglából építették, neogótikus stílusban, a 65 évvel ezelőtt elhunyt neves aradi főépítész, Szántay Lajos tervei alapján. Az aradi evangélikus templom több mint műemléképület: a lélek háza – hangzott el a szombati ünnepi istentiszteleten, amelyet a templomszentelés 120. és az egyházközség hivatalos megalapítása 180. évfordulója alkalmából tartottak.
2026. szeptember 17., 14:322026. szeptember 17., 14:32
Aradon már az 1700-as években megjelentek az evangélikusok, 1819-ből egy ónkupa szolgál a jelenlétük bizonyítékául, de hivatalosan 1846-ban jegyezték be az egyházközséget. 1906-ban pedig az addig a református gyülekezettel „egy kasszán” lévő, Frint Lajos lelkész vezette evangélikus-lutheránus hívek beköltözhettek saját templomukba: 120 évvel ezelőtt Sárkány Sámuel nagybányai püspök szentelte fel a keskeny telek adottságait figyelembe vevő tervek alapján készült istenházát.
A magyarság szempontjából szórványnak számító Aradon a protestáns gyülekezetek is kisebbségben vannak, de az erő nem a sokaságban rejlik – jelentette ki a szombati ünnepi istentisztelet után Jakab István aradi lelkipásztor.
Az aradiak vörös templomként említik az evangélikus-lutheránus templomot, mert vörös dísztéglából épült. A kereszthajós épület 33 méter hosszú, 20 méter széles, belső magassága 15 méter. Terveit a 65 évvel ezelőtt elhunyt neves aradi főépítész, Szántay Lajos készítette, és az 1906. szeptember 16-i felszentelésről fennmaradt egy fotográfia, amelyen Szántay „átadja” az épületet,
„Vagyis, ha ma a Kultúrpalota előtt elmegyünk Szántay Lajos szobra mellett, tulajdonképpen egy olyan pillanatot látunk megörökítve, amely a mi templomunkhoz is kötődik. Ez különös és szép kapcsolat templom és város között” – fogalmazott Jakab István.
Korabeli fénykép a templom átadásáról: jobbról, cilinderrel a kezében Szántay Lajos műépítész, a templom tervezője
Fotó: Facebook/Jakab István
A lelkész felidézte: „annak idején Munkácsy Mihálytól őfelsége I. Ferenc József magyar királyig szinte mindenki adományozott, hogy így álljon mai fényében ez az impozáns épület”, melynek korábbi jeles lelkészei közül meg kell említenünk Frint Lajos szuperintendens mellett Dénes Bélát, valamint Mózes Árpád későbbi kolozsvári püspököt.
A vörös templom a város egyik jellegzetes épülete, de több mint egy műemlék épület: a lélek háza – hangzott el a szombati igehirdetésen. „A lélek nem hat ex opere operato (szentségtani szakkifejezés a kegyelmi hatások jelzésére, jelentése: a végzett cselekmény által – szerk. megj.). Azt mi visszük be; ha bennünk lakik Isten lelke, bevisszük bárhova, nyilvánvalóan ebbe a templomba is” – mondta a tiszteletes.
Az aradi evangélikus-lutheránus egyházközségnek is van társadalmi szerepvállalása, elesettek, rászorulók gondozását végzi lehetőségei szerint. „Hivatalosan bejegyzett karitatív szervezetünk nincs, nem is terveztünk ilyet, de természetesen, ha gyógyszerre van szüksége valakinek, beszerezzük, árva vagy félárva gyerekeket, egyszülős családokat támogatunk, és van egy hármasikrünk, akiket rendszeresen segítünk. Ezenkívül is minden olyan helyzetben, amikről tudomást szerzünk, odafigyelünk, és nyilván ápoljuk azokat, akik ránk bizattak, s akikről tudunk. Kötelességünk is ez, tehát nem is kérdés” – magyarázta Jakab István.
Az 1906-os templomszentelés márvány emléktáblája a bejárat mellett
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A gyülekezet száma hosszú évek óta 500 körüli. „17 évvel ezelőtt, amikor kaptam egy névsort, az 473 lelket számlált. Tavaly december 31-én, mikor vonalat húztam, megint 473-an voltunk. Ez azt jelenti, hogy a közösség él, lüktet. A lélektani 500-as határt sajnos még nem sikerült átlépnünk, de nem adjuk fel a reményt, mi mindenkit szeretettel várunk” – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy hét felekezet közössége a gyülekezet:
„Hat hónap után, mikor rendszeresen láttam, vasárnapról vasárnapra, meg mertem kockáztatni, hogy megkérdezzem: nem gondod odaát, a Királyság teremben, hogy ide jár? Köztudott, hogy a jehovák mindenkitől elzárkóznak, eléggé zárt közösség, de ő azt mondta, hogy itt érzi otthon magát. Ennél nagyobb visszaigazolás nincs számomra” – fogalmazott Jakab István, aki rendszeresen esket, temetek, keresztel és temet más felekezetűeket is.
Jakab István lelkipásztor (balról): „Nyitottak vagyunk más felekezetűek iránt”
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
„A gyülekezetünknek ez egy sajátossága. Részben örököltem, de továbbfejlesztettem. Olyan is volt, hogy Tulceától Vranceáig, Kolozsváron tanuló egyetemisták tudomást szereztek rólunk, és megkerestek, hogy őket is összeadom-e. Az egyik baptista, másik ortodox, a harmadik pünkösdista, vagy katolikus volt. Sajnos – ez az igazság, ezt ki kell mondani – nem tolerálják az ilyen felemásságot más gyülekezetek. Nem vádként fogalmazom meg ezt, de én nyitott vagyok erre. Nekem az a mottóm, amit Jézus mond ezzel kapcsolatosan: aki én hozzám jön, azt én soha semmiképp el nem küldöm. Ilyen alapon én mindenkit elfogadok” – zárta szavait a tiszteletes.
Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke igehirdetésében többek között arról beszélt – a kolozsvári ortodox egyházi tanévnyitó kapcsán felizzott véleménykülönbségek kapcsán –, hogy különböző ideológiák ismét megpróbálják hitelteleníteni a keresztény egyházakat.
„Beszéltünk a múltról, az eltelt 120 évről, amikor felszentelték ezt a templomot; 180 éve, hogy megszervezték ezt a gyülekezetet, s tulajdonképpen azt próbáltam érzékeltetni, hogy a történelem során az egyháznak, a közösségnek az élete soha nem volt egy leányálom. Minden korban valamilyen feladattal, nehézséggel, akadállyal, megpróbáltatásokkal meg kellett vívnia a közösségnek, vagy az egyénnek a harcát. Ma nem annyira anyagi, vagy nem annyira politikai természetű, inkább egy ontológiai kérdés:
és ma ez adja igazán azt a nehézséget, hogy egy magát szabadnak nevező világban azért mégiscsak a kitiltás kockázatában él az egyház. Mert ugyan jogilag megengedik ezt, ugyanakkor sokan kérdőjelezik meg, hogy mit keres az egyház az oktatásban, a szociális szférában, a művészetben, a közgondolkodásban? Menjen be a templomfalak közé, és ott élje meg a hitét – mondják. Én pedig azt mondom, hogy az egyház, a hit kérdése nem kizárólag magánügy – az is –, hanem nagyon markáns közügy. Mert viselkedés-, gondolkodás- és társadalomformáló erő ma is, és ha ezt hitelesen csinálja, a jövőben is az lesz. Nemcsak azért, mert szüksége van gerincre és értelemre az embernek, hanem főleg azért, mert ennek az alapja Isten: az élő Krisztus, aki ennek az alapja, amire ez az épület épül, és ezért úgy, mint ahogy az aradi templom elpusztíthatatlannak tűnik, ez a lelki építmény is ilyen tartós” – foglalta össze a Krónika kérésére a püspök.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az istentiszteleten Simon István Előd kolozsvári magyar konzul, Horváth Júlia aradi RMDSZ-es önkormányzati képviselő és Korányi András lelkipásztor, a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora is köszöntötte a gyülekezetet. Utóbbi kifejtette: 120 évvel ezelőtt, akik megálmodták, megtervezték, megépítették ezt a bizonyságtevő házat, semmit sem sejtettek arról, hogy milyen történelmet kell majd „erős várként és oltalmat adó helyként” biztosítani az itt élőknek, az evangélikusoknak.
„Gondoljunk csak arra, hogy milyen viharos történelem zúgott végig az egyházakon is itt az elmúlt száz esztendőben, de ezek az épületek és különösen a gyülekezetek megmaradtak. Számunkra, a magyarországi evangélikus egyházban nagyon fontos most, hogy újra fölfedezzük egymást, sok-sok beszélgetéssel megértsük, hogy mennyire hasonló problémákkal küzdünk, hogy nem csak nagy ünnepeket kell ülnünk, hanem le kell menni a hétköznapokig, és meg kell találni azt, hogy a túlélés küzdelmeiben másokkal, a kívülállókkal is szót értsünk, s amennyire lehet, meg tudjuk erősíteni a saját hiteles szolgálatunkat Jézus Krisztus nyomában. Sok-sok szó, sok-sok tett vár ránk. Néha nagyon elbizonytalanodunk. Lehet, hogy az elődök bátorságát jó föleleveníteni, mert sok mindenben tudtak konkrétumokat mutatni, hogy mit jelent ez a szolgálat” – mondta Korányi András.
Korányi András rektor köszönti az aradi gyülekezetet
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
szóljon hozzá!