
Fotó: Nagyváradi helyi rendőrség
Két, brit állampolgárságú koldust is őrizetbe vett a helyi rendőrség Nagyváradon az elmúlt napokban. Samuel Milian, az önkormányzati rendészet vezetője elmondta, az egyik brit állampolgárt múlt héten a belvárosban, a Körös áruház előtt fülelték le, ahol éppen kislabdákkal zsonglőrködve próbált pénzt szerezni a járókelőktől.
2023. november 08., 11:052023. november 08., 11:05
A rendőrségi vezető szerint az 75 éves férfi Newcastle-ből érkezett, és a jelek szerint amolyan világjáró, aki utazásai során így próbál egy kis pénzre szert tenni.
A rendőröknek elmondta, hogy európai körutazást tesz, és
A férfi visszautasította, hogy a hajléktalanok számára kialakított éjjeli menhelyen szállásolják el, ahol zuhanyozni is lett volna lehetősége, és meleg ételt is kapott volna.
Mint mondta, van szállása Nagyváradon, és egyedül is elboldogul.
A brit férfi a város végében, a Borsi úti villamosvégállomáson koldult, a rendőrséget pedig azért hívták ki rá, mert részegen állandóan a sínek közé ment, és akadályozta a villamosforgalmat.
A férfi beismerte a rendőröknek, hogy koldulásból él. Miután őt is figyelmeztetésben részesítették, a vasútállomásra ment, és elhagyta a várost.
Az önkormányzati rendészet szerint az utóbbi időben megnőtt a városban kéregető külföldi koldusok száma, a legtöbben a Moldovai Köztársaságból érkeztek, csupán az elmúlt egy hónapban tizenöt moldovai állampolgárságú koldussal akadt dolguk.
Brit „kollégájukhoz” hasonlóan ők is azt mondták, hogy a város fejlettségéről szóló hírverés miatt érkeztek a Pece-parti Párizsba, és meg vannak győződve arról, hogy mivel – legalábbis a reklámkampány szerint – a váradiak jobban élnek az átlagnál, ők is könnyebben kereshetnek némi pénzt.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
Miután egy nemrég az európai uniós helyreállítási alap (PNRR) keretében felújított mozdony meghibásodott, majd a felmentésül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek egy szerelvény utasai.
Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként Indonéziában elfogták Costinel Cosmin Zuleamot, a 2023-ban történt nagyszebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.
Több mint két hektárnyi területet alakítanak át tematikus parkká a dél-erdélyi Fogaras városában, amely hűen reprodukálja Románia térképét, ahol az ország földrajzi középpontját is megjelölik.
Kolozsváron letartóztatták azt a 23 éves férfit, akit Franciaországban köröztek, mert október végén Molsheimben megölte édesanyját – közöltéka helyi hatóságok és a strasbourgi ügyészség.
Megbírságoltak egy 15 éves fiút, aki hamis bejelentést tett egy gyilkosságról a 112-es segélyhívó számon – számolt be szerdán a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A jégcsapok lezuhanása veszélyes lehet, ezért el kell távolítani az épületekről – hívta fel a figyelmet a román katasztrófavédelem (IGSU).
1 hozzászólás