2009. szeptember 08., 08:522009. szeptember 08., 08:52
Az áldozatra az éppen arra járőröző csendőrök találtak rá vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, miután meghallották kiáltásait. Doina S.-t a sürgősségi helyzetek felügyeletének Szamos nevű alakulata szabadította ki, majd kórházba szállították, ahol elsősegélyben részesítették, beutalására nem volt szükség.
Az eset körülményeinek feltárásakor kiderült, hogy a 39 éves Doina S. vasárnap este került a tározóba, miután élettársa, a 37 éves Gheorghe M. szatmárnémeti illetőségű férfi erősen ittas állapotban tenyerével és öklével többször arcon csapta, mert italozás közben összevesztek. Ezután a férfi arra kényszerítette a nőt, hogy másszon bele egy derékig érő üres vászonzsákba.
Egy dróthuzallal a nő testére erősítette a zsákot, majd egy másik férfi, B. Gábor segítségével a gyártelepen belógatták egy elhagyott üzemi tározóba, és sorsára hagyták a rendőrségi jelentés szerint hajléktalan, munkanélküli áldozatot. A csendőrök még az éjszaka folyamán megtalálták a két feltételezett elkövetőt. Az állandó lakhellyel szintén nem rendelkező Gheorghe M. ellen bűnvádi eljárás indult testi sértés és erőszakos fogva tartás alapos gyanúja miatt. A rendőrség már kérvényezte a bíróságon, hogy a fő gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezzék.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.