
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 25., 09:042010. február 25., 09:04
Mintegy száz orvos és egészségügyi asszisztens gyűlt össze tegnap a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf megyei kórház vezetőségének irodái előtt, az elmaradt pótlékokat és fizetésemelést követelve. Az intézmény több mint négyszáz alkalmazottja korábban egyénileg is fellebbezett a fizetések kiszámítását illetően.
A Sanitas szakszervezet tavaly két pert indított a kórház vezetősége ellen. Egyiket, amellyel a 2009 első felében ki nem fizetett hűségpénzt és a kétszázalékos jutalompénzt követelik, a Legfelsőbb Bíróságon is megnyerték, a jogerős ítélet végrehajtandó. Ugyanakkor, mivel az egészségügyi intézmény 2008-ban sürgősségi kórházi státust kapott a 2008/17-es számú rendelet értelmében, az alkalmazottak bérét 30 százalékkal emelni kellett volna, de ez csak a nem egészségügyi alkalmazottak vonatkozásában történt meg. Ezt a pert egyelőre alapfokon nyerte meg a szakszervezet, és a kórház vezetősége élni fog a fellebbezés jogával.
Vasile Neagovici szakszervezeti elnök szerint a kórház vezetősége valamivel több, mint egymillió euróval tartozik az alkalmazottaknak, ami az intézmény kéthavi költségvetésének felel meg. Bálint Sándor szülész-nőgyógyász főorvos a Krónikának úgy fogalmazott, felháborító, hogy az újonnan felvett orvosok esetében alkalmazzák a rendeletet, viszont a régi dolgozók nem kapják meg az emelt fizetést. „Egy frissen végzett, kezdő orvos ugyanannyi vagy több alapfizetést kap, mint aki 30 éve dolgozik a szakmában” – ecsetelte az orvos.
Elmondta, a rendelet be nem tartása miatt havonta 700 lejjel kevesebb alapfizetést kap. Ugyanerre panaszkodott Bencző Angéla asszisztensnő is, aki megkapta a nyugdíjazásról szóló végzést, de 34 ledolgozott év után kevesebb az alapfizetése, mint azoknak, akiket szülési szabadság után alkalmaznak újra.
Albert István, a kórház orvos-igazgatója zárt ajtók mögött tárgyalt a tiltakozók képviselőivel, akiknek megígérte, hogy márciusban kifizetik az elmaradt hűségpénzt és jutalompénzt. Ugyanakkor elkérte a tiltakozók névsorát, mivel, mint mondta, a tüntetéssel eltöltött időt elméletileg levonhatják a fizetésükből. Albert István azzal érvelt, hogy a fizetésemelés a törvény szerint csak akkor valósítható meg, ha ezt az intézmény pénzügyi helyzete lehetővé teszi.
„A kórház 3 millió lejjel tartozik beszállítóinak, ha márciusban kifizetjük a jutalompénzt, azzal is növekedni fog az adósság. Csak gratulálni tudok a többi kórháznak, ha megadták a béremelést, nálunk ez nem volt kivitelezhető. Az újonnan alkalmazottakra kötelező érvényű az új bérelszámolás, viszont a régi alkalmazottakra nem” – mondta Albert István. Az igazgató szerint amennyiben a szakszervezet a második pert is megnyeri, kénytelenek lesznek átszervezni a kórházat, és megszüntetni a kevésbé jövedelmező osztályokat.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.