Beperelte a Sanitas szakszervezeti szövetség a csíkszeredai megyei kórházat az elmaradt fizetéspótlékok miatt

Hírösszefoglaló 2019. március 05., 16:15

A Sanitas szakszervezeti szövetség csíkszeredai szervezete beperelte a megyei kórházat és a Hargita Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságot, mert a hét végén szolgálatot teljesítő kiegészítő személyzet, illetve a gyerekjogvédelem alkalmazásában lévő, fogyatékkal élők és pszichiátriai betegeket ellátó központokban dolgozó alkalmazottak nem kapták meg a törvényben előírt pótlékokat – jelentette be kedden, a megyei párbeszédbizottság gyűlésén, Nyulas Emma szakszervezeti bizalmi.

Fotó: Kristó Róbert

A Sanitas Hargita megyei vezetője elmondta: az első ügyben mintegy 250 alkalmazott érdekelt, akik hét végén teljesítenek szolgálatot a megyei kórházban, és akik 2017 júliusától 2018 júliusáig nem kapták meg a folytonosságért járó pótlékot.

A második ügyben a gyermekjogvédelmi igazgatóságot fogták perbe, amiért 158 alkalmazottjának nem folyósította a törvényben megállapított pótlékot.

Nyulas Emma szerint, ha „csöppnyi megértés” lett volna a megyei tanács részéről, per nélkül is rendezni lehetett volna az ügyet.

Bíró Emese Erzsébet, a Hargita megyei tanács gazdasági osztályának helyettes vezetője,– ahová a gyermekjogvédelmi igazgatóság tartozik – azt nyilatkozta:

számukra a törvény a fizetésalap 30 százalékában korlátozza a pótlékokat, amiből 29,2 százalékot fel is használtak, a jogszabályi keretekből nem léphetnek ki.

Petres Sándor alprefektus „tudomásul vette” a szakszervezet követelését és ígéretet tett arra, hogy azt mihamarabb a kormány elé terjeszti, hisz – meglátása szerint – ez nem helyi, hanem országos probléma.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat