
Szabó Lilla, Gergely Balázs és Oláh Emese a hétvégén kezdődő Kolozsvári Magyar Napok keddi sajtótájékoztatóján
Fotó: Kiss Judit
A majdnem teljesen, körülbelül 80–90 százalékban felújított Farkas utcában is várja közönségét, új helyszíneket nyit, több mint 500 programot kínál a szombaton kezdődő, nyolc napon át tartó Kolozsvári Magyar Napok (KMN) – jelentették be kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatójukon a szervezők.
2023. augusztus 08., 13:142023. augusztus 08., 13:14
2023. augusztus 08., 13:232023. augusztus 08., 13:23
Az immár 14. alkalommal tartandó rendezvénysorozat főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Gergely Balázs a Bulgakov kávéházban tartott eseményen úgy fogalmazott, idén a Kolozsvári Magyar Napok a „mi utcánk” témája köré is épül, ami arra vonatkozik, hogy
„A Cs. Szabó László által Via Sacrának nevezett Farkas utcának erőteljes a szimbolikája, hiszen két végén a két templom – a református és a római katolikus – áll, az utcában pedig három emblematikus iskola működik, de a szintén itt működő levéltár, könyvtár a tudományosságot jelképezi. A KMN esszenciáját bele lehet sűríteni a Farkas utcába” – fogalmazott Gergely Balázs. Azt is kifejtette, hogy a 14. szám nemcsak arra utal, hogy bizony eltelt a idő az első rendezvény óta, de arra is, hogy a 14 éves kor a reformátusok életében a konfirmálás miatt fontos: ilyenkor válik felnőtté a gyülekezetben a fiatal.
Felújították már a Farkas utcába csatlakozó bekötő utcákat is
Fotó: Kiss Judit
Az itteni magyar közösség volt Kolozsvár építője, alapítója, a mi felelősségünk pedig, hogy alkotó módon járuljunk hozzá ahhoz, hogy a város a jövőben is magán viselje a magyar közösség keze nyomát” – mutatott rá Gergely Balázs.
A főszervezők. Szabó Lilla és Gergely Balázs ismertette a rendezvénysorozattal kapcsolatos tudnivalókat
Fotó: Kiss Judit
A KMN már augusztus 12-én és 13-án is kínál programokat az érdeklődőknek, megnyitják a Kántor Lajos irodalomtörténész képzőművészeti hagyatékából összeállított tárlatot, és átadják a szépen felújított, középkori Herepei-házat (egykori Farkas utcai parókia), amely új helyszíne lesz a magyar napoknak: az IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) szervez ott rendezvényeket. „Örömmel tölt el, hogy minden évben átadhatunk egy felújított műemléket. A Herepei-házat református istentisztelet keretében adják át” – hangzott el.

In memoriam KÁNTOR Lajos címmel nyílik képzőművészeti kiállítás az augusztus 13. és 20. között szervezendő, 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A szervezők felhívták az érdeklődők figyelmét, hogy a koncertre idejében érkezzenek, valamint arra is, hogy a KMN ideje alatt az összes program ingyenes, kivéve a színházi és bábszínházi előadásokat.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere a keddi sajtótájékoztatón kiemelte, nagyon jó a partnerkapcsolat a polgármesteri hivatal és a KMN szervezőcsapata között, a városi önkormányzat idén 630 ezer lejjel támogatta a rendezvénysorozatot. Az utcalezárásokról is tájékoztatott az elöljáró, mint kifejtette,
A Farkas utcában a felújítás majdnem teljesen befejeződött
Fotó: Kiss Judit
Az Egyetem utcában biztonságos gyalogossávokat alakítanak ki, a Farkas utca és a hozzá vezető bekötő utcák felújítását viszont sikerült befejezni, így azok várják a rendezvényre érkezőket, a Fogoly utca pedig szokás szerint borutcává alakul. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a résztvevők számának függvényében döntenek majd helyben a hatóságok az útlezárásokat illetően: a nagykoncertek alatt hagyományokhoz illeszkedve lezárják a Főteret, szerdán és vasárnap pedig a Jókai és a Deák Ferenc utcát is várhatóan lezárják az autós forgalom előtt.
Akárcsak tavaly, várhatóan idén is megtölti majd a Főteret a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
Szabó Lilla programigazgató felsorolta, hogy a nagy találkozások idejének tekinthető Kolozsvári Magyar Napokon több mint 50 helyszínen több mint 500 program várja a közönséget, 20 kiállítás nyílik, 50 koncertet tartanak, minden korosztály megtalálhatja a kedvére való zenei műfajt, és gyermekprogramokban is bővelkedik a kínálat. A Farkas utcai Romkertben hagyományosan középkori játékokat szerveznek, a református kollégium udvarán pedig a folkudvar várja a közönséget.
„Idén újdonság, hogy a Petőfi bicentenáriumhoz kapcsolódva a Bánffy-palotában a költőre emlékeztető Petőfi-udvart rendeznek be, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum pedig ide hozza el tablókiállítást. Az irodalmi rendezvényeknek hagyományosan a Bulgakov kávéház ad otthont” – sorolta Szabó Lilla. Arra is kitért, hogy egyes programok – például a Szent Mihály-templom és a torony látogatása – regisztrációhoz kötött, de szintén be kell jelentkezni a törökvágási Donaton futóversenyre is.
Kolozsvár emblematikus utcájának, a Farkas utcának a felújítása a végéhez közeledik, a Kolozsvári Magyar Napok hétvégén kezdődnek
Fotó: Kiss Judit
A koncertekkel kapcsolatban elhangzott, a Bánffy-kertben az alternatív zene képviselői lépnek fel, a nagyszínpad fiatalok és idősebbek által is kedvelt együttesek fellépésére nyújt lehetőséget, a Farkas utcában nótaest várja az érdeklődőket. Fellép a Honeybeast, Kollár Klemencz László, Másik János, és világsztárokkal érkezik majd Leslie Mándoki.
– mondta Gergely Balázs. Szabó Lilla újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kezdetektől érdeklődött a románság a kiállítások, koncertek, gasztronómiai programok, a borutca iránt, és a szervezők ezt ösztönzik is.
Gergely Balázs arról is szólt, a rendezvény kapcsán büszke arra, hogy a közönség felelősségteljesen viszonyul a környezethez, városhoz, a minőségi szórakozásra összpontosít, és a szemetelés mellőzésre is odafigyel – az ez iránti felelősség szintén kulcsfontosságú.
A Kolozsvári Magyar Napok részletes programja és egyéb tudnivalók megtalálhatók a fesztivál honlapján.

Többtucat Grammy-díj „kerül” majd a 14. Kolozsvári Magyar Napok színpadára augusztus 20-án, hiszen az idei kiadás sztárvendége a magyar származású Leslie Mandoki, illetve formációja, a Mandoki Soulmates, melynek igazi rocklegendák a tagjai.
Románia legfőbb ügyésze pénteken leszögezte, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.
Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.
Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.
A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.
Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.
Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.
szóljon hozzá!