Hirdetés

Bekötőutat építenek Szatmár megyében

Az előzetes tervektől eltérően a Szatmárnémeti–Nagyvárad nemzetközi útról leágazva építenének egy aszfaltcsíkot az épülő szeméttározó felé.

Végh Balázs

2009. szeptember 24., 09:412009. szeptember 24., 09:41

Szatmár megye önkormányzatának képviselő-testülete a tervek szintjén rábólintott arra a módosító határozattervezetre, amely az épülő szeméttározóhoz vezető út nyomvonalát jelöli ki. A hétfői rendkívüli tanácsülésen elhangzott, nem Szatmárzsadányon át vezet majd a szatmári szemét útja, hanem a 19-es számú, Szatmárnémetit Nagykárolyon keresztül Nagyváraddal összekötő nemzetközi országút egyik pontjára építenének majd bekötőutat.

Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke azzal indokolta a változtatást, hogy az egyeztetések szerint a megyeközpont önkormányzata nem tudná határidőre elvállalni a Zadány felé vezető út megjavítását. Az elöljáró azt is leszögezte, pár éven belül újabb három aszfaltozott bekötőutat építenek, így nem jelenthet majd gondot elszállítani a szeméttelepre a megye különböző részeiből összegyűjtött hulladékot.

Az eredeti elképzelésben szereplő szemétút egy része 4,5 kilométer hosszan Zsadányon át vezetett volna, ám ez a megyeközpont számára előnytelennek bizonyult. A Szatmárnémeti közigazgatási részét képező Zsadány és a partiumi megyeközpont közötti 8 kilométer hosszú, megyei rangú főutat is szemétszállító teherautók taposták volna – ez pedig nem kedvezne a településnek.

A módosítás miatt így a tervezett 4,5 kilométer helyett 7,5 kilométer utat kell építeni, ám ez az útszakasz nem érint települést. A célállomást képező Szamosdobnak is egy gyéren lakott részén halad át, nem befolyásolva az ott lakók mindennapjait. Hamarosan elkészítik a szükséges terveket, és ha azokra is rábólint a tanács, elkezdhetik a bekötőút kivitelezését.

Az út megépítéséhez a megyei tanács partnerségi megállapodást köt Szamosdob vezetőségével. Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Területfejlesztési Igazgatóság vezetője szerint azért indokolt több bekötőutat tervezni, mert költségmegtakarítást jelent, ha a megye több pontja felől érkező szemeteskocsik nem csupán egy irányból közelítenek a lerakat felé.

Az útépítéshez szükséges pénzalapot a Regionális Operatív Program keretében szándékoznak megpályázni, így a regionális hulladéktározóhoz többek között Nagymajtény felől is vezet majd út, amelyen a Tasnád és Nagykároly vonzáskörzetéből származó háztartási szemetet fogják szállítani.

Ha kedvezően bírálják el a pályázatokat, már jövőre meglehet az útmunkálatokhoz szükséges alaptőke. Egyébként a megyei hulladéklerakat munkálatai az előzetes tervek szerint haladnak, november folyamán hozzá is kezdhetnek az alapok ásásához, és egy év múlva üzembe helyezhetik a szeméttározót.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
Hirdetés