
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Téli körülmények között zajlik a közlekedés az észak-erdélyi megyék hegyvidéki részén. A jelentősebb hágókon több tonna csúszásgátló anyagot kellett leszórni, hogy biztosítsák a gépkocsik akadálytalan haladását.
2022. november 21., 13:592022. november 21., 13:59
2022. november 21., 14:172022. november 21., 14:17
A Máramarost Bukovinával összekötő Borsai-hágón (közismert nevén Priszlop-hágó) hétfőn reggel három hókotró próbálta járhatóvá tenni az utat a 160-as és 181-es kilométerkő közötti szakaszon – számolt be az Agerpresnek a megyei vészhelyzeti felügyelőség szóvivője, Dan Bucă.
Az illetékes szerint míg az 1400 méter magasságban található hágón a hó, addig Máramaros megye egyes ország-, megyei és községi útjain a köd nehezíti a közlekedést.
Alexandru Slavita, a besztercei útügyi hatóság vezetője a hírügynökségnek elmondta, hogy hétfőn délelőtt öt órán keresztül kellett takarítani az utakat és az előrejelzések szerint estig havazni fog a térségben.
Mint mondta, vasárnap 30 tonna csúszásgátló anyagot szórtak szét, de hétfőn délelőtt már ennek duplájára volt szükség. A Borgói-havasokban található Tihuca-hágó köti össze Erdély Moldvával, Beszterce–Naszód és Suceava megye határán található 1200 méter magasságban.
Eközben Suceaván közbe kellett avatkozni a vészhelyzeti felügyelőség szakembereinek, mivel a hirtelen lehullott hó súlya alatt számos fa tört össze. A hatóságok felszólították a lakosokat, hogy lehetőleg kerüljék ki a hó súlya alatt rogyó faágakat, villanypóznának és épületdíszeket és ne haladjanak el alattuk, így óva testi épségüket.
{K1}
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!