
Mehet! Mintegy 37 millió euróból épülhet élményfürdő Tasnádon (képünk illusztráció)
Fotó: Pexels.com
Nemcsak a főszezon május elsejei megnyitásának örvendezhetnek a termálvizes strandjáról nevezetes Tasnádon és környékén, hiszen ünnepélyes keretek között útjára indították a kisváros, Szatmár megye, a Partium, Északnyugat-Románia egyik legnagyobb idegenforgalmi beruházásának, az új élményfürdőnek a projektjét. A Transilvania Terme névre hallgató tasnádi élményfürdő mintegy 37 millió euróból épülhet meg a csaknem 30 százalékban magyarlakta városban.
2025. április 28., 18:492025. április 28., 18:49
Miközben húsvétkor, illetve múlt hétvégén is több tucat vendég kihasználta a szép, meleg áprilisi időjárást, és fürdőruhát öltve megmártózott a tasnádi termálvizes strand még téliesített részlegén, múlt héten az öltönyös-kosztümös hivatalosságok a jövő nagy megvalósítása, az élményfürdő projektjének elindításába „vetették bele magukat”. Ugyanis ünnepélyes keretek között
Adrian Farcău polgármester az eseményen úgy fogalmazott, az élményfürdő Tasnád azon törekvésének kifejeződése, hogy újra feltalálja magát, és Románia északnyugati részének stratégiai turisztikai pólusává váljon. Egy befektetés az egészségbe, a fenntartható fejlődésbe és a helyi közösség jövőjébe – jelentette ki az elöljáró. Altfatter Tamás prefektus szintén azt emelte ki, hogy az akvaparkprojektnek jelentős hatása lesz regionális, sőt országos szinten is, Tasnád egész évben látogatható turisztikai látványossággá válik.
Bár a jelenlegi strandot eddig is télen-nyáron fel lehetett keresni, az új beruházás egészen más szintre emeli, a legmodernebb elvárásoknak is megfelelteti a helyi fürdőkultúrát. Hiszen a város nyugati részén, több mint 36 000 négyzetméteres területen épülő tasnádi akvapark 12 medencét (beltéri és kültéri), egy teljesen felszerelt spát, játszótereket, étkezési és vásárlási területeket, valamint több mint 400 parkolóhelyet foglal magában.
Az innovatív létesítmények közé tartozik egy környezetbarát hulladékgazdálkodást lehetővé tévő épület, modern, fenntartható öntözéssel ellátott zöldterületek és a látogatók kényelmét szolgáló legmodernebb létesítmények.
Az előnyök nemcsak a lakosok életminőségének javulásában, hanem az új befektetések vonzásában és a helyi vendéglátó- és szolgáltató vállalkozások fejlesztésében is érezhetőek lesznek – vallják a hivatalosságok. Akiknek előzetes tervei szerint a projekt négy év alatt megvalósítható.
A tasnádi élményfürdő a tervek szerint évente több mint 214 000 látogatót vonz majd (látványterv)
Fotó: Facebook/ADR Nord-Vest
Az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség Facebook-oldalán közölt vonatkozó bejegyzésben azt is kiemelik: a közel 37 millió euróból megvalósuló élményfürdő felértékeli a terület természeti erőforrásait, és a várost a fürdőhelyek egyik legjelentősebb célpontjává teszi. Ugyanakkor a fejlesztési ügynökség emlékeztetett, hogy
Hiszen korábban a városi mobilitással, a zöldterületek növelésével és az agrár-élelmiszeripari infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos projektek együttesen több mint 14 millió eurót vonzottak, és közvetlenül hozzájárulnak a város életminőségének javításához a zöldebb környezet, a jobb összeköttetés és a helyi gazdaság támogatása révén. „A 2021-2027-es északnyugati regionális program több mint 51 millió eurós támogatásával Tasnád példát mutat arra, hogyan lehet lépésről lépésre, projektről projektre gondoskodni a polgárokról” – olvasható a Hegedüs Csilla vezette ügynökség közösségi oldalán.
Mint ismeretes, az élményfürdőben természetesen kiaknáznák a partiumi üdülőhely altalajkincsét, a termálvizet is. Erre 1978-ban bukkantak a város területén, 1354 méter mélységben, azóta működik a helyi termálfürdő, amely évente több ezer turistát vonz. A gyógyvíz a következő betegségek kezelésére ajánlatos:
A termálvíz gyógyító erejét jó ideje igénybe vehetik a tasnádiak és a nemrég országos jelentőségű fürdővárossá előléptetett településre látogató turisták, hiszen jelenleg is működik strand a kisvárosban. A téliesített fürdőhelynek köszönhetően ez a hideg évszakban is látogatható.
Újdonság, hogy ezentúl a belépésre feljogosító karkötőt is kapnak a fürdővendégek a kisvárosban, melynek 6200 lakosából 2200-an vallották magukat magyarnak a legutóbbi népszámláláson.
Tasnád Szatmárnémetitől csaknem 60 kilométerre délkeletre fekszik. De – amint arról beszámoltunk – a megyeszékhely közelében is hasonló jellegű fejlesztés kapott zöld jelzést. Hiszen története legnagyobb beruházására készül a Szatmárnémetitől csupán alig több mint 10 kilométerre fekvő Szatmárudvari: az idők folyamán tűzvész és árvíz által egyaránt sújtott település most élményfürdő építésével szeretné megalapozni jövőjét.
A több mint 24 millió eurót felemésztő akvaparképítés költségvetésének kevesebb mint felét európai uniós pénzekből fedezik, a többit saját forrásból, kölcsönből kell előteremteni, hogy akár négy éven belül megvalósuljon az egyszerre 800 fő befogadására alkalmas, szintén termálvizet hasznosító élményfürdő.

Története legnagyobb beruházására készül a Szatmárnémetitől csupán alig több mint 10 kilométerre fekvő Szatmárudvari: az idők folyamán tűzvész és árvíz által egyaránt sújtott település most élményfürdő építésével szeretné megalapozni jövőjét.

Megvan az uniós finanszírozás a mintegy 37 millió euróból megépítendő tasnádi élményfürdő megvalósítására. A Szatmár megyei üdülővárosban régóta dédelgetett álom a tervek szerint 2029-re valósulhat meg.

A Szatmár megyei Tasnádon üzembe helyezték azt az újonnan fúrt termálkutat, amely a helyi strand számára biztosítja a szükséges termálvizet – adta hírül a Presasm.ro. A kút vízhozama másodpercenként 30 liter, 65,4 Celsius-fokos hőmérsékleten.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.
Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.
Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.
A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.
Nagyanyáink mézzel társítva, orvosságként adták a betegnek az egész télen hozzáférhető fekete retket. Jó tudni, hogy más népek gasztronómiájában levest, salátaféléket is készítenek belőle. Hetente gasztronómiai cikkel jelentkezik a Krónika.
Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.
Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.
Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.
A következő évtized elején kezdődhet a Bukarest–Kolozsvár–Budapest nagy sebességű vasút romániai tervezése, és 2040 környékén valósulhat meg.
A pirotechnikai eszközök használata terén egy augusztusi törvénymódosítás során számos szigorítást vezettek be. Nemcsak súlyos pénzbírságot, hanem bűnvádi eljárást és börtönbüntetést is kockáztat, aki az új szabályokat áthágja a tűzijátékok terén.
szóljon hozzá!