
Fotó: Román Rendőrség/Facebook
„Buddha-bélyeg” elnevezésű, veszélyesnek minősülő droggal kaptak egy egy erdélyi fiatalt – olvasható a Kolozsvári Rádió román nyelvű honlapján.
2024. július 23., 18:422024. július 23., 18:42
A „Buddha-bélyeg” tulajdonképpen egy vékony papír, amelyet folyékony LSD-be mártanak, majd megszárítják; a nyelv alá helyezve fogyasztják, és erős hallucinogén hatással van a központi idegrendszerre.
A „Buddha-bélyeget” egy rendőri ellenőrzés során találták meg egy autóban Kolozsváron.
A férfi az Electric Castle fesztiválra tartott, és három másik tiltott szer volt nála: ecstasy, amfetamin és az úgynevezett kristály.
A dílert kábítószer- és etnobotanikai kereskedelem miatt letartóztatták. A rádió információi szerint a szer még a tapasztalt használóknál is halálos túladagolást okozhat.

A rendőrök és ügyészek több mint 21 kilogramm drogot koboztak el egy hétfőn Kolozsváron kábítószer eladásán tetten ért személytől – tájékoztatott kedden a Román Rendőrség.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!