
Fotó: Biró István
Elérte maximális kapacitását a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata: jelenleg alig van olyan szak a felsőoktatási intézményben, ahol nincs magyar nyelvű oktatás, ezért a jövőben elsősorban a már meglévő anyanyelvű képzés minőségének javítása várható – mondta Magyari Tivadar rektorhelyettes tegnapi tanévnyitó beszédében az egyetem főépületének Aula Magna-termében. Idén 71 szakon folyik magyar oktatás, a 2010/2011-es tanév újdonsága, hogy a szociológia karon új szak indult humán erőforrás néven.
„Az elmúlt évek szakalapítási hulláma ért véget mostanra, az elmúlt tanévben ki lehetett próbálni, miként működik majdnem teljes kapacitással az egyetem magyar részlege. A közeljövőben, legalábbis a mostani romániai felsőoktatás körülményei között, a BBTE-n újabb szakok alapítása csak elvétve várható” – jelentette ki a rektorhelyettes.
Tanévnyitó beszédében Magyari Tivadar többek közt elmondta, idén 2500 magyar elsőéves és félezer mesterképzős diák kezdi meg, illetve folytatja tanulmányait. A magyar tagozat vezetője hozzáfűzte, az összhallgatói létszám tavalyhoz képest érdemben nem változott, az alapképzésben némileg csökkent, a mesterképzőkön pedig enyhén nőtt a magyarul tanuló diákok száma.
| Székelyudvarhelyen indít kihelyezett képzést a győri Széchenyi István Egyetem. Vezetés és szervezés mesterszakon, levelezőtagozaton kezdik meg az oktatást, amelyre 26 államilag finanszírozott és hét költségtérítéses hallgató nyert felvételt. Ez az intézmény első külföldi képzése. A résztvevők a Széchenyi István Egyetemmel létesítenek hallgatói jogviszonyt, és a győri egyetem szabályai vonatkoznak rájuk. |
Mint mondta, számos új szak azért indult, hogy a régiek velük kiegészülve megmaradhassanak, érdemi megújulást elsősorban egyes új mesterképzők hoztak. Magyari kiemelte, az idei tanévtől valamennyi magyar szak önálló akkreditációval rendelkezik, amely jogi biztonságot nyújt a magyar tagozatnak, míg korábban az volt az eljárás, hogy a többnyelvű egyetemeken román szakokat akkreditáltak, majd ezt kiterjesztették a más nyelvű képzésekre is. Ez elsősorban oktatásszervezésben jelent nagyobb önállóságot, a magyar szakok tanrendje ugyanis a jövőben eltérhet a román nyelvűekétől.
„Ez azért fontos, mert így a magyar tagozatnak nem kell tükröznie a román tagozat tanrendjét, hanem sajátos oktatási célokat követhet, áthelyezheti a hangsúlyokat, tekintettel tud lenni az erdélyi magyar közösség sajátos munkaerő-piaci érdekeire” – mondta a rektorhelyettes. A BBTE magyar tagozatának tanévnyitó ünnepségét az egyetem Visszhang kórusának előadása színesítette, zárásként Kassai Gábor, a matematika kar tanára tartotta meg Játékelméletek címmel évnyitó előadását. Az intézményben tegnap összesen 20 ezer új diák kezdte meg tanulmányait.
A romániai oktatási rendszert kritizálta tegnapi tanévnyitó beszédében Andrei Marga, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora. Az egyetemi professzor szerint a romániai oktatási rendszer tönkre van téve a döntéshozók hozzá nem értése miatt. Az illetékesek hozzá nem értése, valamint az oktatás átpolitizáltsága miatt a tanügyi reformnak rengeteg a negatív hozadéka: az oktatási rendszer kevésbé hatékony, és a tanári kar fiatalítása nyomán hozzá nem értő személyek kerültek döntéshozó helyzetbe – mutatott rá a volt tanügyminiszter. Úgy vélte, hogy a tanügyi decentralizáció még nagyobb központosításhoz vezetett, és az eddigi diákközpontú oktatás helyett ma a tanulók csak egy széles körű bürokratikus rendszer mellékes szereplői lettek. Mint mondta, az a cél, hogy egyes román egyetemek nemzetközi hírnévre tegyenek szert, oda vezetett, hogy csökkent a felsőfokú oktatási intézmények finanszírozása, befagyasztották az állásokat, és meg akarnak szabadulni a hozzáértő tanároktól. Andrei Marga szerint a romániai felsőoktatás jóval az európai színvonal alatt van, és a helyzet napról napra romlik.
A BBTE rektora a parlamentben jelenleg vita tárgyát képező tanügyi törvénytervezetet is kritizálta, kifejtve: a kormány a pedagógusok és a diákok ellen irányuló változtatásokat akar eszközölni. Úgy vélte, 1989 óta soha nem volt annyira központosított a romániai oktatási rendszer, mint amilyen az új jogszabály révén lesz. Úgy vélte, ezáltal elkezdődik a romániai oktatási rendszer hosszú távú hanyatlása, s ez olyan veszteségeket eredményez majd, amit nem szabad lebecsülni.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.