2009. március 25., 09:102009. március 25., 09:10
A Körös-parti városban eddig két tömbházat hőszigeteltek az országos program keretében, és 38 tömbház adta le a programban való részvételhez szükséges iratcsomót, ezért a helyi önkormányzat a közelmúltban egyfajta váradi hőszigetelési programot is indított – részletezte a sajtótájékoztatón Dan Octavian városi tanácsos, a FPB ügyvezetője.
Ennek lényege, hogy azon tömbházak lakói, melyeket manzárdosítanak és hőszigetelnek, tíz évre mentesülnek az ingatlanadó kifizetése alól. A tapasztalatok azt mutatják azonban, hogy kevesen értik, hogyan is működik a két program, ezért a Nagyvárad – az energetikailag hatékony város című konferenciára a regionális fejlesztési és lakásépítési minisztérium, a váradi önkormányzat és a szakvállalkozások mellett a tulajdonostársulások képviselőit is meghívták.
Összeállítanak egy kiadványt is, melyben bemutatják az országos és a helyi hőszigetelési programot, és népszerűsítik a szakvállalkozásokat. Ioan Lucian, aki a konferencia társszervezőjének, az Erdélyi Vállalkozói Szövetségek Konföderációjának (CAAT) vezetője is, közölte: más erdélyi városokban, így Kolozsváron, Aradon, Zilahon és Vajdahunyadon is bemutatnák a helyi hőszigetelési programot és a kivitelező cégeket is.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.