Hirdetés

Bambuszt ültetnek a fenyők mellé

Újrakezdték a korszerűsítési munkálatokat a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, a zöldövezet felújítását még idén befejezik – nyilatkozta lapunknak Czimbalmos Kozma Csaba.

Gazda Árpád

2008. április 11., 00:002008. április 11., 00:00

A háromszéki megyeszékhely alpolgármestere arról is beszámolt, hogy a park korszerűsítésére 500 ezer lejt kapott az önkormányzat a környezetvédelmi minisztériumtól, illetve 700 ezer lejt különítettek el a helyi költségvetésből. A városi büdzséből kiutalt pénzből az infrastruktúrát állítják helyre, és a sétányokat aszfaltozzák, a környezetvédelmi alapból kiutalt pénzösszegből pedig a park bútorzatát és a növényzetet szerzik be. A május elején megrendezendő Szent György-napokig leaszfaltozzák a parkbeli sétányokat, és miután a burkolat teljesen kiszáradt, színes aszfaltréteget öntenek rá. A parkba hetven különleges növényt telepítenek, ezek beszerzésére már megtartották a versenytárgyalást, a növényeket májusban ültetik ki.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Erzsébet park korszerűsítését két évvel ezelőtt kezdték el, és az ígéretek alapján, ha elkészül, ez lesz az ország egyik legszebb parkja. Az önkormányzat versenytárgyaláson választotta ki azt a három céget, amely elkészítette a víz-, csatorna- és villanyáram-hálózatot, illetve megépítette a színes kövezettel és aszfalttal borított sétányokat, amelyek mentén egységes bútorzatot és világítótesteket helyeznek el. A park nyugati részén lévő domboldalon szoborsort alakítanak ki, és több vízesést is létrehoznak, amelyek a látvány mellett a levegő nagyobb páratartalmát biztosítják majd. Emellett a parkban egy 400 négyzetméteres tavat is kialakítanak, amelybe tavirózsákat telepítenek, a partját pedig évelő növényekkel és bambusszal ültetik be.

Czimbalmos Kozma Csaba szerint a szovjet obeliszk elköltöztetése és a virágárusok bódéinak a kicserélése jövő esztendőre marad. Az árusok számára már megterveztették ugyan az új bódékat, de ezek túl nagyok lettek, így új tervet kell rendelniük. A szovjet emlékmű elköltöztetése pedig megfelelő diplomáciai előkészületet igényel, mondta az alpolgármester, ugyanis az orosz nagykövetség tiltakozik a terv ellen.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
Hirdetés