
Hetvennégy diáktól búcsúzott el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsváron. A végzős diákok ballagását a Farkas utcai templomban tartották szombaton.
2019. június 22., 16:312019. június 22., 16:31
2019. június 23., 11:382019. június 23., 11:38
Alapképzésen a környezettudomány, a filmművészet, fotóművészet és média, a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, illetve a jog szakos diákok ballagtak. Mesterképzésen a filmtudomány; diplomácia és interkulturális tanulmányok; környezetvédelem és monitoring, illetve az európai és nemzetközi üzleti jogot hallgató diákok búcsúztak el.
Tonk Márton dékán
Az eseményt Tonk Márton dékán indította egy amerikai mondással:
A dékán buzdító szavait a tanszékek vezetőinek a beszéde követte, akik felelevenítették a diákjaikkal közös emlékeiket.
Vándor János
Müller Márta, a református egyházközség orgonistája eljátszott egy Vivaldi-darabot, amelyet hegedűről orgonára komponált át. Ezt követte a végzős diákok köszönetnyilvánítása az egyetemnek, tanáraiknak, szüleiknek és csoporttársaiknak. Majd megkezdődött a diplomaátadás. A szakok hallgatóit egyenként hívták ki, és átadták nekik a diplomájukat egy szál virág kíséretében.
melyet egy rövid köszönő beszéddel fogadott. Legvégül felcsendült a Himnusz, majd ezt követően a diákok a Szent György-szobor előtt jelképesen a magasba dobták a kalapjaikat.
Belényesi Rebeka, Böjte Beatrix
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!