
Fotó: László Ildikó
PÁSZTORLEVELEK – Karácsony erre hív: felismerni Isten csendes jelenlétét és engedni, hogy az Ige bennünk is testet öltsön – üzeni a Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök által aláírt karácsonyi pásztorlevél, amelyet alább közlünk.
2025. december 25., 13:522025. december 25., 13:52
2025. december 25., 13:532025. december 25., 13:53
„Az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14)
Főtisztelendő Paptestvérek, Krisztusban szeretett Hívek!
„Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz!” (Iz 52,7), olvassuk Izajás próféta szavait a karácsonyi ünnepi szentmise első olvasmányában. Ez az örömhír nem más, mint annak bizonyossága, hogy Isten nem marad a távolság biztonságában. Közel lép az emberhez, megszólal, sőt testté lesz közöttünk. A Zsidókhoz írt levél így foglalja össze a megváltás nagy útját az ünnep szentleckéjében: „Sok ízben és sokféle módon szólt Isten…most Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1, 1-2). János evangéliuma pedig elénk állítja a kinyilatkoztatás csúcsát: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14).
A jubileumi szentévünk megannyi lehetőséget kínált számunkra a Jézus Krisztussal való élő találkozásra. A szentév Karácsonyának ünnepén is ez a mondat válik élővé: a mindenható Isten megtestesül, beleszületik világunkba. Nem hatalmával, hanem sebezhetőségében tárja fel önmagát: egy újszülött törékenységével áll elénk. Nem fölülről irányít, hanem mellénk lép. Nem kényszerít, hanem meghív. „Az Ige Istennél volt (…) Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága (Jn 1,1.4).
Ott van a csendes jóságban, amelyet talán észre sem veszünk. Ott van a megbocsátásban, amelyet valaki nehéz szívvel, mégis szeretetből mond ki. Ott van minden bűnbánatban, amikor az ember elismeri korlátait és új irányt keres. Ott van az újrakezdésben, amely reményt ad ott is, ahol minden összetörtnek látszik. A szentévünk lezárása után is ezt a reményt és jövőt kínálja nekünk.
„Amelyik kor várja és ismeri Istent, abban megvalósul. Megvalósul olyan mértékben, amilyen erős a hite és cselekvő a szeretete az akkor élő nemzedéknek. De ha egy nemzedék visszautasítja, akkor visszahúzódik, és az a kor kihűl. A visszautasított Istennel eltávozik a szeretet, megfagy a lélek, kihűlnek a szívek, kivonul a világból a jóakarat, s vele együtt a nyugalom, a rend és a béke.” (Márton Áron, Szentbeszéd 1963 Karácsonyán).
Karácsony erre hív: felismerni Isten csendes jelenlétét és engedni, hogy az Ige bennünk is testet öltsön. Arra hív, hogy szavaink, döntéseink és cselekedeteink mások számára is reménnyé legyenek. Hiszen akkor válik teljessé hitünk szent titka, amikor a körülöttünk élők a mi életünkben is felfedezhetik: Isten ma is köztünk lakik. Nem elvont igazságként, hanem napjaink konkrét történéseiben. Nem csak a templomban, hanem a hétköznapok egyszerűségében, a figyelmes tekintetben, az észrevett szükségben, a felkínált segítségben.
Velünk akar járni, általunk akar reményt kelteni, általunk és velünk akar világosságot gyújtani a világban. Hiszen keresztségünk óta Isten szeretett gyermekei vagyunk. Ezért szenteljük a következő évet a keresztség szentségének, meghirdetve főegyházmegyénkben a Keresztség Évét.
Kívánjuk, hogy Karácsony ünnepe erősítse meg mindannyiunkban azt a bizonyosságot, hogy világunk nem olyan zárt tér, ahol az ember magára marad. A világ ma is Isten látogatásának, megtestesülésének helye. Fogadjuk Őt bizalommal, és engedjük, hogy életünkben is megszülessen az a világosság, amely mások útját is beragyogja.
Kegyelemteljes, békés karácsonyt kívánunk!
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
szóljon hozzá!