Hirdetés

Az első öt kilométer

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Befejezte tegnap az észak-erdélyi autópálya első 5 kilométerének aszfaltburkolását a Gyalu és Aranyosgyéres közötti szakaszon a munkálatokat végző amerikai Bechtel beruházó vállalat. Az első 25 kilométer – gyakorlatilag a Kolozsvárt délről elkerülő szakasz – burkolása még az idén elkészül, és ezzel az első két szakasz, a Bors és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres és a Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométeres szakasz a jövő év, azaz 2009 decemberére befejezhető – nyilatkozta tegnap Dorin Debucean, az országos útügyi vállalat igazgatója. Mint hangsúlyozta, az első 116 kilométernyi autópálya 2010-ben megnyitható.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

2008. augusztus 21., 00:002008. augusztus 21., 00:00

Pénzre vár a Bechtel

Bogdan Sgârcitu, a Bechtel kommunikációs igazgatója ugyanakkor leszögezte, mindaddig folytatják az aszfaltozási munkálatokat, amíg az időjárási viszonyok ezt lehetővé teszik. Mint hangsúlyozta, annak ellenére folytatják a munkát, hogy a kormány ismét elmaradt a kifizetéssel. „Nem térítették meg az április, május, június, júliusi költségeinket. Nem tudnám megmondani a pontos összeget, de olyan 100 millió euró körüliről van szó” – fejtette ki az amerikai vállalat kommunikációs igazgatója. A múlt héten Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, várja az első kilométer sztrádaszakasz leaszfaltozását. Mint hangsúlyozta, a kormány erre az évre több mint 500 millió eurót irányzott elő az autópályára, amiből 400 millió eurót folyósítottak.

A Bechtel jelen pillanatban két pályaszakasz építési munkálatain dolgozik, az Aranyosgyéres és Gyalu közötti 52 kilométeres, valamint a Berettyószéplak és Bors közötti 64 kilométeren.

A kormány és a Bechtel között megkötött, majd módosított szerződés értelmében e két szakaszt 2009-re kell átadnia az amerikai vállalatnak, a Berettyószéplak és Kolozs megye közötti pályaszakasznak pedig 2010-re kell elkészülnie. Ezáltal teremtődik meg a kapcsolat a magyar határral. Ugyanakkor a Tăriceanu-kabinet által 2008-ra előirányzott összegből a Bechtelnek két további pályaszakaszon kell elkezdenie az építési munkálatokat.

Folyamatosan növekvő költségek

A Bors és Brassó között haladó, összesen 415 kilométeres autópályának a költségét eredetileg 2,2 milliárd euróra becsülték, a jelenlegi számítás több mint 4 milliárd euró, de ez is jelentősen emelkedhet a továbbiakban. A Tăriceanu-kormány alkalmazta szaktanácsadó cég, a Scetauroute már tavaly jelentést adott be arról, hogy az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közti 36 kilométer, illetve a Marosvásárhely és Segesvár közti 56 kilométeres sztrádaszakasz költsége a kétszeresére nőhet.

Az autópályán 55 kilométernyi hidat és viaduktot építenek, 94 gyalogos felüljáró és 58 híd épül fölé, és 16 csomópontot építenek ki. A jelenlegi menetrend szerint a megnyitás 2013-ban várható.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés