Hirdetés

Az állatkerteket egyelőre nem érintik a megszorítások

Egyelőre nem érzik a költségvetés-csökkentés negatív hatását az erdélyi állatkertek lakói. A vadasparkok vezetősége ugyanis alternatív források révén próbálja kiegészíteni az állatok élelmét, többek között magánszemélyek segítségét is igénybe veszik.

Szucher Ervin

Nagy Orsolya

Kiss Előd-Gergely

2010. augusztus 26., 10:422010. augusztus 26., 10:42

Mint arról beszámoltunk, augusztus 12-étől más közalkalmazottakhoz hasonlóan az állatkertek személyzetének is 25 százalékkal csökkent a bére. A lefaragások azonban nemcsak a személyzetet, hanem az állatokat is érintik, ugyanis az intézmények vezetőségének megcsappant büdzséből kell fedeznie a költségeket, a megtakarítások miatt 20 százalékkal kevesebb jut például a fogyóeszközökre, s e fogalomba az állatok élelmezése is beletartozik.

Magánszemélyek segítenek

Bár a felújításra váró nagyváradi állatkert sajnos évek óta minimális költségvetésből kénytelen gazdálkodni, az azt működtető Piac- és Közterület-fenntartó Vállalat megpróbált minél kevesebbet lefaragni a létesítmény idei büdzséjéből – mondta el a Krónika megkeresésére Bimbó-Szuhai Tibor műszaki igazgató. Az állatkert lakóinak élelemadagját már amúgy is régóta alternatív forrásokból egészítik ki. Jelenleg öt hipermarkettel működnek együtt, amelyek ingyenesen elküldik a hamarosan lejáró szavatosságú élelmiszert az állatoknak, elsősorban tejterméket, illetve gyümölcsöt és húst, tudtuk meg. Nehezíti a zoo vezetőségének dolgát néhány faj túlszaporulata, amelyre szintén különféle megoldásokat keresnek. Két medvét és három farkast tavaly szállítottak a Brassó megyei Zernyest rezervátumába, tizenhárom oroszlánt pedig az angliai Yorkshire vadasparkjába, ahol közadakozásból alakítottak ki számukra hatalmas életteret.

A Nagyváradon maradt állatok szerencsére nem szenvednek hiányt semmiben, de ez nagy erőfeszítésébe kerül a vállalatnak, amely a mostani, 20 százalékos költségvetés-csökkentésre is megpróbált előre felkészülni. A zoo egyébként bármilyen adományt elfogad az állatbarátoktól, legyen az pénz vagy élelem. Legutóbb például egy óvodai csoport látogatása előtt érdeklődött az óvónő, hogyan segíthetnének a jószágoknak. Tőlük megunt játékokat kértek, és kaptak is, a majmok ugyanis nagyon örülnek az ilyesminek, de pár nap alatt tönkre is teszik őket, magyarázta az igazgató.

Nem éhezik az oroszlán

Nem fog éhezni az oroszlán – nyugtatta meg kérdésünkre az állatbarátokat Elena Oancea, a brassói állatkert könyvelője. A Krónika érdeklődésére elmondta, a brassói állatkert már csökkentette húsz százalékkal a fogyóeszközökre szánt kiadásait, de ezt nem érzik meg az állatok, továbbra is megkapják a napi fejadagjukat. A könyvelő szerint elsősorban a javításokra, tatarozásra szánt összegeket kurtították meg, hogy több jusson az állatkert lakóinak. Elena Oanceától ugyanakkor megtudtuk: a napi fejadagjukon kívül egy kis pluszellátmányt is kapnak az állatok. Ez elsősorban itt is annak köszönhető, hogy az állatkert vezetősége megállapodott több nagyáruházzal, hogy azokat az élelmiszereket, amelyeket már nem tudnak eladni, a vadasparknak ajándékozzák. Ezenkívül az állatkert raktárában is mindig van tartalék élelem, bár ennek mennyiségét most csökkenteniük kell. Kérdésünkre, hogy az általános kiadáscsökkentés hátráltatja-e az állatkert korábban bejelentett teljes felújítását, Elena Oancea elmondta: az egy önálló beruházás, amelyet a helyi önkormányzat kezel, és reményeik szerint már szeptemberben hozzálátnak a munkálatokhoz.

Tovább terjeszkednek

A marosvásárhelyi állatkertben mindössze az alkalmazottak fizetését érintik a kormány által hozott megszorító intézkedések. „Még szerencse, hogy a 25 százalékos bércsökkentés az emberekre, és nem az állatokra vonatkozó rendelkezés” – jegyezte meg tréfásan Bereczki Boldizsár, az intézmény vezetője. Az orvos-igazgató úgy érzi, a jelenlegi leépítések és átszervezések, a bércsökkentés okozta kellemetlenség mellett az intézkedések jót is tesznek az állatkertnek. Ugyanis a nyugdíjazások miatt üresen maradt három karbantartói és villanyszerelői állásra a városháza a közösségi rendőrségtől csoportosít át három, megfelelő szakképesítéssel rendelkező személyt. Az állatkertnek a költségekből sem kell lefaragnia, hisz szinte minden második látogató amúgy is hozzájárul az állatok etetéséhez. „Eddig is nőtt az állatállomány, és a folyamatos beruházások által ez a tendencia a közeljövőben is folytatódik” – mondta Bereczki. Mint ismeretes, uniós alapokból 20-ról 40 hektárosra terjesztik ki a somostetői állatkertet, új pavilonokat, ketreceket és kifutókat építve a négylábúaknak. A több mint négymillió eurós beruházást az építő jövő nyár végére köteles átadni. A jelenlegi állatfajok mellé a vezetőség elefántok és zsiráfok beszerzését tervezi.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés