Hirdetés

Az út, amelynek során lekopnak a „sminkek” – Orbán Szabolcs szerzetes a Ferences Ifjúsági Zarándoklat hozadékairól

Orbán Szabolcs ferences szerzetes vezeti a fiatal zarándokok csapatát •  Fotó: Pantea Tibor

Orbán Szabolcs ferences szerzetes vezeti a fiatal zarándokok csapatát

Fotó: Pantea Tibor

Assisi Szent Ferenc lelkisége, azaz a természetközeliség, a teremtett világra, az útitársakra, a Jóistenre való odafigyelés, valamint a lelassulás, a virtualitásból való kiszakadás jegyében tartják meg idén is az erdélyi ferencesek a Ferences Ifjúsági Zarándoklatot. A vasárnap elrajtolt gyalogló zarándoklat hozadékairól a főszervezőt, Orbán Szabolcs Kolozsváron szolgáló szerzetest, egyetemi tanárt kérdeztük.

Kiss Judit

2024. július 29., 09:572024. július 29., 09:57

2024. július 29., 10:032024. július 29., 10:03

– Több mint két évtizedes a Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) elnevezésű kezdeményezés, amelynek Ön az ötletgazdája, főszervezője. Az eddigi tapasztalatok alapján miként látja, mik az Assisi Szent Ferenc természetközeli lelkiségének jegyében, a fiatalok számára szervezett gyalogos zarándoklat fő lelki hozadékai?

– Nem tudom, hogy lehet-e egy általános fő lelki hozadékról beszélni: én azt hiszem, hogy mindenkinek megvan a maga életútja, a maga átélt tapasztalata, s abba épül be mindaz, amit ebben a néhány napban megél (minden bizonnyal mindenki egy kicsit másképp). Egyre inkább úgy látom, hogy a FeriZa inkább keretet, nyomvonalat nyújt, s ezáltal talán egy kis segítséget ahhoz, hogy – akik ezt bevállalják – a maguk nagy „zarándoklatában” egy nagyobb lépést tegyenek.

Hirdetés
Természetközeliség. A gyalogos zarándoklat során a résztvevők közelebb kerülnek a teremtett világ szépségeihez •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Természetközeliség. A gyalogos zarándoklat során a résztvevők közelebb kerülnek a teremtett világ szépségeihez

Fotó: Pantea Tibor

Ebben, túl a fizikailag bejárt úton,

a teremtett világ – amely nagyon közelről körülvesz bennünket e néhány napban –, minden bizonnyal sok mindent „felerősít”, amit egyébként az életünk nagy részében bennünket körülvevő „mesterséges” világ nem biztos, hogy enged észrevenni.

Ha kell, akkor talán ezt a kialakult, megtapasztalt érzékenyebb, figyelmesebb jelenlétet nevezném talán lelki hozadéknak.

A derű, jókedv is szerves részét képezi a zarándoklatnak •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

A derű, jókedv is szerves részét képezi a zarándoklatnak

Fotó: Pantea Tibor

– És mik lehetnek azon hozadékai, amelyekkel mondjuk az év legnagyobb részét nagyvárosokban töltő fiatalok gazdagodhatnak mindennapjaikban?

– Az első FeriZa, 2003 óta sokat változott a világ: akkor talán a résztvevők nagyobb részéhez egy kicsit közelebb volt a természet – persze már akkor is akadt, aki kozmetikai felszerelést hurcolt magával napokig az erdőn, vagy kispárnát kért az éjszakai alváshoz, stb., de ezek kirívó esetek voltak. Manapság már kevesebben vannak olyanok, akik otthonosan mozognának a természetben.

Figyelnek az útitársakra, és gyönyörködnek a teremtett világ, a természet szépségeiben a résztvevők •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Figyelnek az útitársakra, és gyönyörködnek a teremtett világ, a természet szépségeiben a résztvevők

Fotó: Pantea Tibor

De azt hiszem, hogy ami mindig fontos tapasztalat volt,

az a közösség élmény: közösség egymással – és így már e néhány nap alatt is lekopnak a „sminkek”, közösség a Teremtővel, akire annyi mindenben rá lehet csodálkozni,

s nem mellékesen határaink feszegetésével, nem ritkán önmagunk legyőzésével talán önmagunkhoz is közelebb kerülünk.

A fiatalok lelkesen kapcsolódnak be a zarándoklatba, amelynek során több ízben vesznek részt szentmiséken •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

A fiatalok lelkesen kapcsolódnak be a zarándoklatba, amelynek során több ízben vesznek részt szentmiséken

Fotó: Pantea Tibor

– A zarándoklatokon szerzett tapasztalatai alapján miként látja, a mai – az utóbbi években szélsebesen felgyorsult, információáradattal elárasztott, a képernyők által dominált, rohanó – világban vajon nagyobb szükségük van a fiataloknak – de bárkinek – az effajta lelassulásra, természetközeliségre, a Jóistenre, a környezetre, az útitársakra való odafigyelésre, mint a korábbi időszakokban?

– A kérdésre a válasz egyértelmű: igen.

Sajnos, egyre inkább bezárjuk magunkat egy olyan virtuális világba, amelyben megéljük kapcsolatainkat, ahonnan beszívjuk, etetjük magunkat az információkkal, de amelyek egyre távolabb vannak a valóságtól, a „természet”-estől.

Egy-egy ilyen tapasztalat, főleg hogy erre a néhány napra tudatosan próbáljuk visszafogni a virtuálistól való függésünket, sőt még a civilizációhoz való túlzott kötöttségünket is, esélyt kínál arra, hogy jobban a – körülöttünk lévő teremettet világban, a mellettünk esetleg sántikáló, vagy éppen éneklő társunkban lévő – valóságosra érezzünk rá. S ez talán segít abban is, hogy visszatérve a kicsit „mű” világot is másként lássuk, helyesebben értékeljük.

Szentáldozás a szabad ég alatt Orbán Szabolcs Kolozsváron szolgáló ferences szerzetessel •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Szentáldozás a szabad ég alatt Orbán Szabolcs Kolozsváron szolgáló ferences szerzetessel

Fotó: Pantea Tibor

– És mi lehet az, ami vonzóvá teszi az ifjúsági zarándoklatot a résztvevők számára?

– Kezdetektől fogva sajátossága a FeriZá-nak, hogy az első – kicsit találkozós, kicsit összerázódós – este után a következő három napot a természetben próbáljuk tölteni – lehetőleg kerülve a lakott településeket, éjjel sátorban vagy éppen szabad ég alatt aludva.

Szentmisét is tartanak a szabad ég alatt a Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) keretében •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Szentmisét is tartanak a szabad ég alatt a Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) keretében

Fotó: Pantea Tibor

A nap keretét a közösségi imaalkalmak adják: általában az egyház hivatalos imájának, a zsolozsmának a reggeli dicséretének az elimádkozása,

illetve délután, este – a táborhelyre érkezve – a szentmise. Általában minden napnak van egy témája – ami az adott évi zarándoklat nagyobb témájának a lebontása –, ehhez reggel van egy bevezető elmélkedés, majd egy csendes időszak, amikor a hallottakra, a bennünk megmozdult gondolatokra próbálunk figyelni. Délután is van egy imádságosabb szakasz, amelyet szintén a gyaloglós időszakba illesztünk be. Ezek között pedig a teremtett világra, a mellettünk zarándoklóra figyelünk, nyilván már kötetlenebb formában.

Az Assisi Szent Ferenc lelkisége jegyében szervezett zarándoklat gyaloglói az erdőben •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Az Assisi Szent Ferenc lelkisége jegyében szervezett zarándoklat gyaloglói az erdőben

Fotó: Pantea Tibor

– Az idei zarándoklat konkrétumait illetően mik a fontosabb tudnivalók?

– A FerIZa végcélja minden évben – talán egy év kivételével – Csíksomlyó: ide szeretnénk megérkezni Porciunkulára, amely Assisi Szent Ferencnek egy kedvenc ünnepe, s amelyet ő a kiengesztelődés napjának is nevezett (ez augusztus 2-a, ezt a napot a Kegyhelyen szoktuk tölteni).

A kiindulási pont változik: az idén Marosfőt néztük ki, ott találkoztunk vasárnap délután, s onnan indultunk hétfő reggel, a Hargita gerincére felkapaszkodva Csíksomlyó felé.

Szentmise a szabad ég aatt •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Szentmise a szabad ég aatt

Fotó: Pantea Tibor

Ezt egy három napos gyaloglásnak tervezzük, tehát a cél nem a gyors megérkezés, hanem inkább az Út JÓ bejárása rácsodálkozva a Gondviselésre, figyelve a mellettünk lévőre … s főleg gyönyörködve a természetben.

A tavalyi Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) résztvevői •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

A tavalyi Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) résztvevői

Fotó: Pantea Tibor

Az utóbbi években a témánkat a 800 éves ferences jubileumokhoz igazítjuk, így az idén Szent Ferenc stigmatizációjának fényében a „Szeretettől megsebezve” mottót választottuk, s miközben az utunkat járjuk, a sebekre, sebeinkre, s ezzel együtt gyógyulásunkra próbálunk figyelni, arra ráhangolódni, hisz Porciunkula, a kiengesztelődés által az igazi gyógyulásnak az ünnepe is.

A teremtett világ tisztelete és csodálata •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

A teremtett világ tisztelete és csodálata

Fotó: Pantea Tibor

A Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) minden évben Csíksomlyóra tart •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

A Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) minden évben Csíksomlyóra tart

Fotó: Pantea Tibor

A zarándoklat keretében a résztvevők lehetőleg kerülik a lakott településeket, sátorban vagy a szabad ég alatt éjszakáznak •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

A zarándoklat keretében a résztvevők lehetőleg kerülik a lakott településeket, sátorban vagy a szabad ég alatt éjszakáznak

Fotó: Pantea Tibor

Orbán Szabolcs: „a zarándoklat során olyasmire figyelünk, amiket az életünk nagy részében bennünket körülvevő „mesterséges” világ nem biztos, hogy enged észrevenni” •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Orbán Szabolcs: „a zarándoklat során olyasmire figyelünk, amiket az életünk nagy részében bennünket körülvevő „mesterséges” világ nem biztos, hogy enged észrevenni”

Fotó: Pantea Tibor

•  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Fotó: Pantea Tibor

•  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Fotó: Pantea Tibor

•  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Fotó: Pantea Tibor

Több ferences szerzetes is csatlakozik a fiatal zarándokokhoz •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Több ferences szerzetes is csatlakozik a fiatal zarándokokhoz

Fotó: Pantea Tibor

Orbán Szabolcs szerzetes (balról) a zarándoklat keretében tartott szentmisén •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

Orbán Szabolcs szerzetes (balról) a zarándoklat keretében tartott szentmisén

Fotó: Pantea Tibor

A muzsika sem hiányzik a Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) kínálatából •  Fotó: Pantea Tibor Galéria

A muzsika sem hiányzik a Ferences Ifjúsági Zarándoklat (FeriZa) kínálatából

Fotó: Pantea Tibor

korábban írtuk

„Közös” történelmi tér a kolozsvári Óvárban: felekezetek párbeszéde a ferencesek visszatelepedésének 300. évfordulóján
„Közös” történelmi tér a kolozsvári Óvárban: felekezetek párbeszéde a ferencesek visszatelepedésének 300. évfordulóján

Jubileumot ünnepelnek a kolozsvári ferencesek annak emlékére, hogy 300 éve telepedtek vissza a kolozsvári Óvárban található templomba és kolostorba, ahol az azt megelőző időszakokban több rend és felekezet is működött.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Eltűnő telek, mediterrán élővilág, magasabbra „vándorló” erdők: ilyen éghajlatot jósolnak dédunokáink számára a klímamodellek

A szélsőséges időjárás már ma is a térség legnagyobb éghajlati kockázata. Bartók Blanka klímakutatót arról faggattuk, mit mutatnak a hosszú távú előrejelzések, és milyen klímára számíthatunk a Kárpát-medencében a század végére.

Eltűnő telek, mediterrán élővilág, magasabbra „vándorló” erdők: ilyen éghajlatot jósolnak dédunokáink számára a klímamodellek
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő
2025. december 01., hétfő

Incidensek a Călin Georgescu nevével fémjelzett gyulafehérvári eseményen

Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.

Incidensek a Călin Georgescu nevével fémjelzett gyulafehérvári eseményen
2025. december 01., hétfő

Riasztás Arad megyében, miután megszökött egy rendkívül veszélyesnek tartott külföldi férfi

Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.

Riasztás Arad megyében, miután megszökött egy rendkívül veszélyesnek tartott külföldi férfi
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Simion és Georgescu is Gyulafehérváron tölti híveivel a román nemzeti ünnepet

Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.

Simion és Georgescu is Gyulafehérváron tölti híveivel a román nemzeti ünnepet
2025. november 30., vasárnap

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken

A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken
2025. november 29., szombat

Fekete retek: nemcsak mézzel, népi gyógyszerként, hanem többféleképpen is elkészíthető

Nagyanyáink mézzel társítva, orvosságként adták a betegnek az egész télen hozzáférhető fekete retket. Jó tudni, hogy más népek gasztronómiájában levest, salátaféléket is készítenek belőle. Hetente gasztronómiai cikkel jelentkezik a Krónika.

Fekete retek: nemcsak mézzel, népi gyógyszerként, hanem  többféleképpen is elkészíthető
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban

Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban
2025. november 29., szombat

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót

Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót
2025. november 28., péntek

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató

Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató
Hirdetés
Hirdetés