
Az installációk mellé azok áramfogyasztását is kiírják
Fotó: Facebook/Lights on Romania
Az energiaválság és az energiával való takarékosság jegyében szervezik meg idén Kolozsváron a Lights on Romania fesztivált. A tíz fényinstallációt felvonultató rendezvény a látvány mellett spórolási ötleteket is ad a résztvevőknek.
2022. november 08., 20:502022. november 08., 20:50
Az energiaválság ellenére is megtartják idén a Lights on Romania elnevezésű fényfesztivált, a tíz fényinstallációt bemutató kolozsvári rendezvény témája ráadásul épp az energiakrízis lesz. A szervezők arra szeretnék felhívni a figyelmet az idei, immár ötödik kiadáson, hogy „A fény több, mint energia”.
A november 18–27. között zajló rendezvény szervezői rámutatnak: az energiaválság napjaink legaktuálisabb kérdése, mely csak most lesz igazából beszédtéma, és egyre többen kénytelenek radikális változtatásokat eszközölni mind a közvilágítás, mind az otthoni energiafogyasztás terén.
Hangsúlyozzák: a Lights on Romania fényinstallációi kevés energiát fogyasztanak, a tíz művészi alkotás fogyasztása összesen alig 3kwh, ugyanennyit fogyaszt két egyszerre működő kávéfőző, egy mosogatógép vagy két egyszerre üzemelő mosógép. Így a szervezők szerint a fesztivál arra is ráirányítja a látogatók figyelmét, mily módon tudnak spórolni az energiával.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a témában végzett kutatások azt igazolják, hogy a legtöbb energiát a saját jármű használata teszi ki, ezért
A különböző installációk mellett azok energiafogyasztását is feltüntetik, írják, ezzel is tudatosítani szeretnék a lakosságot, hogy háztartási gépek vásárlásakor figyeljenek jobban oda ezek fogyasztására, tervezzék meg jobban saját energiafogyasztásukat.
Az idén látható tíz alkotás lengyel, francia, holland, brit és romániai művészek munkája, négyet ezek közül a júniusban meghirdetett nemzetközi versenyen választottak ki. A helyszínek között a városközpont mellett megtalálható a The Office irodaház vagy a Györgyfalvi negyedbeli Iulius Park. Az installációkat ingyen lehet megtekinteni.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!