
Fotó: 123RF
Október végén elfogadta a bukaresti szenátus azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az energiaitalok és származéktermékeinek forgalmazását kiskorúak számára. Bár még a képviselőháznak is rá kell bólintania ahhoz, hogy életbe léphessen, a tervezet már most sok kérdést felvet. Fazakas Ildikó pszichológussal vizsgáltuk meg a fiatalok energiaital-fogyasztási szokásait és a tervezett korlátozás lehetséges hatásait.
2023. november 20., 08:292023. november 20., 08:29
Az energiaital olyan üdítőital, amely bizonyos ideig fokozza az emberi szervezet anyagcseréjét, az ébrenlétet és a teljesítőképességet, általában taurint, koffeint és B-vitaminokat tartalmaz. Az ilyen típusú italok forgalmazásához a legtöbb országban az élelmiszeripari hatóság egyszerű engedélye szükséges, ám egyre több állam vezet be szabályozásokat, tiltásokat.
Fazakas Ildikó sepsiszentgyörgyi pszichológus a Krónikának nyilatkozva rámutatott: a fiatalok az energiaitalokat leginkább a tanulás, sport, szórakozás alkalmával fogyasztják a felfrissülés, a jobb koncentráló- és teljesítőképesség reményében, valamint a barátok kedvéért. Hozzátette, hogy bár sajnos kevés romániai statisztika áll rendelkezésre a téma kapcsán, személyes tapasztalatai alapján mindazok,
Szerinte ennek az áll a hátterében, hogy a mai fiatalok hatványozottan törekszenek a felfokozott izgalmi állapot elérésére. Sokan keverik alkohollal, amit az is ösztönöz, hogy a szórakozóhelyek is többnyire ilyen kombinációkat kínálnak. A szakértő elmondta, hogy a miért kapcsán ki kell emelni a mai fiatalok egyik gyakran jelentkező problémáját, az alvászavart is, amit a stressz, a túlzott kütyühasználat vagy a mozgáshiány is okozhat.
De ki kell bírni a következő tanórát, meg a következőt is, ki kell bírni a felmérőket, a vizsgákat” – hangsúlyozta a háromszéki szakértő, hozzátéve, hogy az energiaitaloknak a marketingje is nagyon jó, sokan elhiszik, hogy az itallal „bármire” képesek.

Elfogadta a szenátus hétfőn azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az energiaitalok és származéktermékeinek forgalmazását kiskorúak számára.
Másfelől az energiaitalhoz könnyű hozzájutni, megfizethetők: tulajdonképpen egyszerűen és olcsón felpörget. Kis helyen elfér, hisz általában kis kiszerelésben kapható, illetve nagy előnye, hogy jelenleg legális. „Nem fog senki rászólni a fiatalra, amiért iskolából menet a kezében van, és iszogatja” – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, az energiaital jelenleg
hiszen a csomagolások felületén feltüntetett „vitamináradat” csak a pozitív hatását hangsúlyozza.
– magyarázta Fazakas Ildikó, leszögezve, hogy szerencsére az iskolákban is gyakori kampányoknak köszönhetően egyre többen kezdenek tisztában lenni az energiaital túlzott fogyasztásának veszélyeivel. Azonban tudni kell azt is, hogy
„Hiába szereznek tudomást rémisztő, elrettentő példákról, akár szörnyűségekről, úgy érzik, hogy mindez velük nem történhet meg. A tájékoztatás a meggyőződés hiányában nem jelent protektív tényezőt, a meggyőződéshez érzelmi bevonódásra, azonosulásra van szükség az információkon túl” – fejtette ki a szakember, hozzátéve, hogy az energiaital-fogyasztás azért is érdekes téma, mert esetében a szülői minta szerepe csekély, majdhogynem elenyésző, itt a kortárs csoport a meghatározó minta.
Fazakas Ildikó úgy véki, bár már elég idősek ahhoz, hogy teljes mértékben értsék egy törvény, egy tiltás értelmét, az energiaitalt fogyasztó fiatalok
Szerinte a fiatalkori energiaital-fogyasztásnak a visszaszorítása nem egyik napról a másikra, nem is egyik hónapról a másikra valósítható meg, hiszen attitűd-, illetve életmódváltást követel meg.

Sűrűn hallani az alvásproblémák kapcsán, hogy napjaink egyik népbetegsége. Egyre többen, egyre fiatalabban szenvednek miattuk. Szakértők segítségével igyekeztünk utánajárni, hogy mikor is jelez tényleges bajt.
A szakember arról is beszélt, hogy bár az energiaital-függőségnek nincs hivatalos meghatározása, függőnek az a személy számít, aki túlzott mennyiségű energiaitalt iszik anélkül, hogy ellenőrizni tudná a bevitelét. Ennek jelei leginkább akkor nyilvánulnak meg, amikor az illetőnek valamilyen külső okok miatt le kell mondania az italról. Saját tapasztalatai szerint azok a fiatalok, akiknek például egészségügyi okok miatt egyik napról a másikra le kellett mondaniuk az energiaital-fogyasztásról, beszámoltak fejfájásról, ingerlékenységről, fáradtságról, koncentrációs nehézségről, illetve depressziós hangulatot is tapasztaltak.
Az energiaitalok általában dopamint, azaz a jó közérzetnek, a boldogságnak a hormonját képesek felszabadítani az agyban, és minél gyakrabban fogyaszt az illető fiatal energiaitalt, annál kevésbé érzékeli a dopamin-válasz, azaz egyfajta tolerancia alakul ki.
– fogalmazta meg a szakember. A pszichológus szemszögéből a tiltó törvénynek nem lesz látványos hatása, sőt kontraproduktív lesz: „ha ugyanis valamit tiltunk, akkor az egyre érdekesebb lesz. Mint a tiltott gyümölcs”.
Szerinte fontos lehet a kérdésben a szülők szerepe, ugyanis a szülőnek kell gyakran elmondania, tudatosítania, hogy mi is egyáltalán az energiaital, mik az összetevői, és milyen hatásokkal járhat a fogyasztása. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy az italokkal bevitt koffein mennyisége sokszorosa például egy kávénak, de
Fazakas Ildikó úgy véli, az energiaital a fiatalok egyfajta „mániája” lett, s bár romániai statisztikák nincsenek erre vonatkozóan, tapasztalatai szerint nagyon fiatalon, már 11-12 éves kortól fogyasztják – néha akár napi rendszerességgel.
A legtöbb ajánlás szerint 14 éves kor alatt egyáltalán nem szabadna koffeint fogyasztani. És a nagy mennyiségű koffeinfogyasztás csak súlyosbítja a már meglévő alvásproblémáikat. Továbbá aki 16 évesen 2-3 energiaitalt fogyaszt, az valószínűleg felnőttként is energiaitalt fog fogyasztani, valószínűleg ez az ő „függősége”, sőt az is lehet, hogy ez tovább fog gyűrűzni az ő életében. Egyes új tanulmányok szerint az energiaitalt fogyasztó kamaszok később drogfogyasztókká válhatnak, így elmondható, hogy az energiaital egyfajta kapudrog lehet” – tette fel az i-re a pontot Fazakas Ildikó.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!