
Fotó: KMN
A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt fogjuk meg egymás kezét egy-egy pillanatra, s vigyük magunkkal a mindennapokba is az összetartozás érzését – fogalmazott Gergely Balázs főszervező az erdélyi és Kárpát-medencei léptékben is kiemelkedő kincses városi rendezvénysorozat hétfő esti hivatalos megnyitóján.
2018. augusztus 21., 12:492018. augusztus 21., 12:49
A már hétvége óta zajló, kilencedik kiadásához érkezett fesztivál ötletgazdája a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartott ünnepi gálán emlékeztetett: a Kolozsvári Magyar Napokon két kiemelkedő jelentőséggel bíró évfordulóról is megemlékeznek: a Kárpát-medencei szintű Mátyás király emlékévhez csatlakozva, idén ünneplik az igazságos király születésének 575. évfordulóját, valamint a vallásszabadság kikiáltásának 450. évét.
„Államalapításunk ünnepén az első szó az örömé kell hogy legyen, de nem feledkezhetünk meg azokról a nehéz évtizedekről sem, melyeket kolozsváriakként meg kellett élnünk városunkban.
– fogalmazott a szervezők közleménye szerint Gergely Balázs. – Nem túlzás azt mondani, hogy vízválasztó eseményben volt részünk akkor, mely gyökeresen megváltoztatta addigi kolozsvári életünket. Addig többnyire közösségünk védelméért vonultunk a Főtérre, de 2010 után megtanultunk ünnepelni és örvendeni egymásnak. Sokan még most is jól emlékszünk első rendezvényünk megható pillanataira, amikor egy újfajta, új minőségű kolozsvári magyar élet vette kezdetét.”
Gergely Balázs
Fotó: KMN
A KMN főszervezője emlékeztetett: mára már a Kolozsváron, Erdélyben és a Kárpát-medencében élő magyarok számára is várt és megbecsült kulturális seregszemlévé vált a rendezvénysorozat, azok a gyermekek pedig, akik a rendezvény első kiadásakor jószerivel még csak járni tanultak, mára már lassan elérik azt a kort, hogy önkéntesként maguk is kivegyék részüket a Kolozsvári Magyar Napok megszervezéséből.
– zárta felszólalását Gergely Balázs.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint Kolozsvárt a város történetei, az egykori és a mai nemzedékek történetei teszik azzá a helyé, amelyet szeretünk. A nyitottság, a türelem és a tudás – ez a három komponens teremtette meg és működteti mindmáig a kincses Kolozsvárt, Európa egyik legkülönlegesebb, ma Románia legdinamikusabban fejlődő városát, közösségét, és Erdély fővárosát – jelentette ki a szövetség elnöke.
Itt ma is elfér egymás mellett több igazság, s még ha néha ezek farkasszemet is néznek egymással, az egymásnak feszülő tekintetekből és történetekből ez a város a hagyománya által képes előbb-utóbb egymást elfogadó, és bízunk benne, hogy egymásra támaszkodó tekinteteket és történeteket kovácsolni” – mondta Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor
Fotó: KMN
Az RMDSZ elnöke hozzátette: meggyőződése, hogy a Kolozsvári Magyar Napok szebbé és jobbá teszik világunkat és a benne élőket, előretekint új történeteivel, gazdagabbá teszi a kincses várost, visszahoz valamit az elveszettnek hit múltból és – legfőképp – jövőt teremt. Beszéde végén Kelemen Hunor megköszönte a szervezőknek és támogatóknak az egész éves munkát és a programsorozat megszervezését.
„Az idei év is bővelkedik történelmi évfordulókban, s hálás vagyok, hogy Önökkel együtt megérhettük Mátyás királyunk születésének 575., valamint a maga korában egyedülálló vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulóját” – kezdte felszólalását Sándor Krisztina. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzátette: tíz évvel ezelőtt, amikor először felmerült a Kolozsvári Magyar Napok gondolata, fenntartásokkal fogadta azt, így beszéde során megkövette mindazokat, akik már akkor is lelkesedéssel és lendülettel álltak a fesztiválhoz.
Köszönet illesse ezért a szervezőket! Köszönet azért, hogy a kincses Kolozsvár munkájuk révén felmutathatja igaz kincseit, hogy újult életerőt kapott a magyar múlt, jelen és ezáltal a jövő is e városban és környékén” – hangsúlyozta Sándor Krisztina, aki beszéde zárásakor arra kérte a jelenlévőket, hogy az ünnepi időszak elteltével jöjjön el az ideje az összehangolt munkának is.
Sándor Krisztina
Fotó: KMN
„A közéletben van tennivaló bőven, s ha nem lenne, vannak, akik erről rendszeresen gondoskodnak. Visszaállamosítás, kedvezőtlen bírósági döntések és két ártatlan társunk bebörtönzése – néhány ügy, ami továbbra is éberen tart és további lépésekre késztet. Az országban zajló politikai zavargások Erdélyre is kihatnak. Jövő évben két választás következik, így hát – finoman fogalmazva – nem lesz unalmas a következő időszak sem. Legyünk tehát éberek, cselekvésre készek, és dolgozzunk összehangoltan, minden olyan helyzetben, ahol közös ügyeink ezt kívánják” – zárta gondolatait az EMNT ügyvezető elnöke.
Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett: Szent István királyunk életét, életművét és államalapításunkat ünnepeljük, valamint azt, hogy „1000 év elmúltával is létezünk és megmaradtunk a Kárpát-medencében, s megőriztük európai, keresztény kultúránkat”.
„Ünnepeljük azt a házat, mely a Szent István által lefektetett alapokra épült, s ünnepeljük azt a nemzeti közösséget, mely 100 esztendő múltán, a szűkebbre szabott ház falai között, már nem lehet együtt, de amely eléggé erős volt ahhoz, hogy a mesterséges falak fölé emelkedve ne széledjen szét, megőrizze együvé tartozását.
– hangsúlyozta a nyitógála díszvendége.
Gulyás Gergely
Fotó: KMN
A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a Kárpát-medencei magyarság 1000 év után is erős közössége a Kárpát-medencének, s viszontagságokkal teli történelmét ismerve bátran kijelenthető, hogy abban a helyzetben, amikor a puszta létezés is kérdéses, az életben maradás egyértelmű győzelemnek tekinthető.
Ismernünk kell a múltat, s tudnunk kell, hogy a Románia által annyiszor megünnepelt Gyulafehérvári nyilatkozat kívánalmaiból és nemzetiségeknek tett ígéreteiből sohasem lett törvény vagy hivatalos állami politika. Ugyanakkor nem szabad elfelednünk: Romániával nem ellenfelek, hanem szövetségesek vagyunk” – hangsúlyozta a miniszter, kiemelve: magyarokként egyre inkább részt vehetünk és részt is kell vennünk egymást életében, amikor pedig a magyar államalapítást Kolozsváron ünnepeljük, büszkék lehetünk arra, hogy minden ellenünk irányuló igyekezet ellenére is a magyar múlt és kultúra megtartott minket.
– mondta Gulyás Gergely. – A Kolozsvári Magyar Napok ékes bizonyítéka annak, hogy a kultúra közösséget is jelent. Felhívja a figyelmet arra, hogy értjük egymást, figyelünk egymásra, vannak közös ügyeink és összetartozunk. Közös továbbá e mostani élményünk is, mely nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a legszínvonalasabb határon túli magyar rendezvényen vehetünk részt.”
Fotó: KMN
Mint ismeretes, a Kolozsvári Magyar Napok rekordszámú, több mint 630 eseményt felvonultató programkavalkádja vasárnapig várja az érdeklődőket több tucat helyszínen. A rendezvénnyel kapcsolatos fontosabb információk, valamint a teljes program megtalálható a Magyarnapok.ro honlapon, valamint az esemény Facebook-oldalán.

Rengeteg kulturális rendezvény várja a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit ezen a héten, kiállítások, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, színházi események és számos más, gyerekeket, felnőtteket megszólító programpont szerepel a kínálatban.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!