
A férfi és nő házasságán alapuló család meghatározását rögzítő alkotmánymódosítás megszavazására buzdítottak csütörtöki állásfoglalásukban a romániai római katolikus és görögkatolikus püspökök.
2018. szeptember 20., 18:532018. szeptember 20., 18:53
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Csíksomlyón megtartott őszi ülésén elfogadott állásfoglalásban „örömmel és reménnyel” üdvözölték az október 6-7-én tartandó alkotmánymódosító népszavazást. Megjegyezték, hogy a népszavazást kezdeményező Koalíció a családért ernyőszervezetnek két katolikus szervezet is tagja.
Elismételték: az alkotmány jelenlegi meghatározása szerint „a család két fél szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságra épül”. Sikeres népszavazás esetén ezt a bekezdést helyettesítené az, hogy
A katolikus püspökök nyomatékosították: a módosítás kizárja a félreértelmezéseket, és rögzíti, hogy csakis egy férfi és egy nő szabad akarattal vállalt szövetsége nevezhető házasságnak. Úgy vélték: ez a pontosítás teljes összhangban van a szentírás tanításával, és a nemzeti örökség szellemével. Felidézték, hogy
mint a természetes család alapját, és merjenek kiállni mellette, még akkor is, ha ezzel mások érzékenységét érintik és a divatos eszmei áramlatokkal szembemennek.
„Ennek értelmében mi, Románia minden római- és görögkatolikus püspökei arra bátorítunk mindenkit, hogy a népszavazáson támogassa az alkotmány 48. pontjának módosítását. Továbbá minden jóakaratú embert arra kérünk, hogy beszéljen erről az eseményről otthon, a munkahelyén, barátai és ismerősei körében, és keresztény küldetése tudatában buzdítson mindenkit a szavazásra” – áll a püspökök állásfoglalásában.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!