
Megemlékezés Újvárossy Ernő sírjánál - Archív
Fotó: tokeslaszlo.eu
Az 1989-es temesvári népfelkelés első áldozatának tekintett Újvárossy Ernőre emlékeztek szerdán Temesváron, a nevét viselő református gyülekezeti teremben, temetése 30. évfordulóján.
2019. szeptember 18., 19:132019. szeptember 18., 19:13
Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor a temetőben harminc éve mondott gyászbeszéd szavait idézte, mely szerint Újvárossy Ernő gyilkosai közöttünk vannak. Úgy értékelte:
„A szeretetben nincsen félelem. A teljes szeretet kiűzi a félelmet. Az egyházunk iránti szeretet győzte le bennünk a félelmet. (...) A temesvári gyülekezet nemhogy megijedt, meghátrált, szétszéledt volna, hanem még a temetés tragédiája közepette is inkább megacélozódott és felbátorodott. Ez gyönyörű példája a közösségben összegyűjtött és megerősödő szeretetnek” – jelentette ki Tőkés László.
Újvárossy Ernőt olyan emberként mutatta be, aki építőmérnökként bejárta Románia építőtelepeit, és Temesvárra visszatérve talált vissza a református egyházhoz, mely éppen a temploma átalakítására készült. A mérnök azonban
Hozzátette: ma sem ismertek Újvárossy Ernő halálának a körülményei, és ahogy telik az idő, egyre csökken annak az esélye, hogy kiderüljön, mi is történt vele. Úgy vélte: az akkori hatóságok vagy közvetlenül, vagy közvetetten „tették el láb alól”, vagy megölték, vagy belehalt a kínzásba.
Kijelentette: meggyőződése, hogy Újvárossy Ernő nem önkezűleg vetett véget életének. Holttestét a kommunista hatóságok lepecsételt koporsóban adták ki, családtagjai is csak egy pillanatra láthatták.
Balaton Zoltán, Újvárossy egykori barátja úgy értékelte: az volt a bűne, hogy Tőkés László támasza volt, és megérezték, hogy nem zsarolható. Felidézte: Újvárossy Ernő halála egy olyan időszakban következett be, amikor a Securitate megpróbálta elszigetelni Tőkés Lászlót a támogatóitól. A hozzá közel állókat munkahelyükről más városokba helyezték át, vagy megfélemlítéssel próbálták eltávolítani a lelkész mellől. Újvárossy Ernővel egyik módszer sem vált be, ezért vele keményebben próbáltak fellépni.
Tőkés László egyik legközelebbi munkatársa máig tisztázatlan körülmények között halt meg 1989 szeptemberében. Holttestét három nappal eltűnése után találták meg a Temesvárral szomszédos Vadász-erdőben. A rendőrség egy nappal a bejelentés után sem szállíttatta el a holttestet, és csak zárt koporsóban adta át a családnak. Újvárossy Ernő eltűnése előtt a Securitate fenyegetésére panaszkodott Tőkés Lászlónak.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!