
Fotó: Krónika
Sokak szerint csak idő kérdése, hogy a hasonló típusú gépkocsik súlyos következményekkel járó karambolokat okozzanak.
A tapasztalt autóvezetők szerint szinte lehetetlen előzni a jobb kormányos autókkal abban az esetben ha egy nagyobb gépkocsi van előtte, ugyanis ahhoz, hogy a sofőr előrelásson, teljesen át kell térnie a szembejövő sávra. Ugyanígy, az utcaszéli elinduláskor is nehezen látni a visszapillantó tükörben, hogy szabad-e az út, habár ez a gond egy nagyobb teret befogó panorámatükörrel megoldható. Ráadásul a fényszórók is fordítva állnak, ugyanis nem a sávját világítja meg jobban, hanem elvakítja a szemből közlekedőket.
„Közveszélyes”, de nem megkülönböztetett
Romániában nem léteznek megkötések a jobb kormányos autók közlekedésére vonatkozóan, a szabályok szerint bárki járhat külföldi rendszámú autóval. A Román Gépjármű-regisztrációs Hivatal (RAR) egyetlen tanácscsal szolgál az ilyen autót vásárlóknak: a fényszórókat cseréljék le az itthon használatosra, ezzel pedig forgalomba is lehet helyezni a járművet. Autós fórumok szerint ezek a gépkocsik át is építhetők, azonban ez nagy költségekkel jár, emellett pedig hasonló típusú jármű alkatrészeire van szükség. A RAR nem vezet nyilvántartást arról, hogy Romániában hány ilyen gépkocsi van forgalomban. Marius Stuparu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője sem tud ilyen adatokkal szolgálni, a rendőrség viszont azt sem tudja, hogy a jobb kormányos autók hány balesetet okoztak az elmúlt időben. „Ilyen nyilvántartást nem vezetünk” – magyarázza a szóvivő, aki elismeri ugyan, hogy veszélyesebb ezekkel a járművekkel közlekedni, azonban azt is hozzáteszi, hogy szerinte egy tapasztalt sofőrnek ez nem jelenthet gondot, ha a közlekedési szabályokat betartja.
„Segédpilótára van szükség”
Maros, Kovászna és Hargita megyében eddig egyetlen autóbalesetet sem követett el Nagy-Britanniából vagy valamelyik egykori angol gyarmatról behozott gépkocsi vezetője – mondta el lapunk érdeklődésére Ioan Nicolae Căbulea megyei rendőrparancsnok. Kérdésünkre, hogy rendőrként ellenjavallja-e a jobb oldali kormányos autók behozatalát, Căbulea nemmel válaszolt. Mint mondta, minden gépkocsivezető a saját felelősségére teszi, ismervén az autó hátrányait. „Nekem megadatott, hogy vezessek egy ilyen autót, de sok fejfájást okozott. Viszont ha valaki úgy érzi, hogy neki ez így is megfelel, hát vezesse, a rendőrségnek semmi ellenvetése nincs” – fejtette ki a parancsnok. Ioan Nicolae Căbulea azonban belátta, hogy az efféle brit autók inkább „kétsofőrösek”, hisz a városon kívül, főleg előzésekkor egy segédpilótára is szükség van. Egy neve elhallgatását kérő forgalmista azonban határozottan kijelentette: amenynyiben tőle függne, megtiltaná a jobb oldali kormányzású autók forgalomba írását. Ő is elismerte, hogy az a nagyon kevés hasonló típusú gépkocsi még nem karambolozott a megye területén, azonban úgy véli, mindez már csak idő kérdése.
Könnyebb értékesítés
A szatmári Pinte Gheorghe több éve Angliában él és dolgozik. A Krónika érdeklődésére elmondta: amikor hazalátogat, mindig más autóval jön haza, mert úgy gondolja, nem érdemes a gépkocsiját visszavinnie. „A szigetországban olyan olcsón jutok másik járgányhoz, hogy érdemesebb itthon eladni az autót, amivel hazajövök” – teszi hozzá. Mint mondta, jelenleg egy Opel Astrát birtokol, amit folyó év áprilisában hozott haza. Eddig nem látta értelmét regisztráltatni Romániában, de most úgy gondolja, megteszi, hiszen így könnyebben értékesítheti. Időközben több német márkájú gépkocsit hozott a szigetországból, amelyeket minél hamarabb el szeretne adni. Tapasztalatai szerint megéri ezzel foglalkozni, hiszen a hazai adók is csökkentek az idéntől. „Könnyebb az Angliából hozott autó értékesítése, hiszen akár ötven százalékkal olcsóbbak, mint a németországiak” – világosított fel. Gyakorló sofőrként elismeri, hogy először szokatlan volt jobb oldali kormányos autót vezetni, de hamar átváltott, hiszen angliai tartózkodásai megkövetelték. „Itthon eleinte idegenkedtek ezektől az autóktól a vevők, de az áruk és műszaki állapotuk hamar meggyőzte őket. A hazai utakon figyelmesebben kell vezetni ezeket a típusokat, előzéskor jobban körül kell tekintenie a vezetőnek, különösen, ha előtte teherautó, illetve busz közlekedik. Egyébként nem jelent nagy kihívást a jobb oldali kormány” – tudtuk meg Pinte Gheorghétól.
Növekvő érdeklődés
Păuşan Marcel Bujor, egy autók beíratásával foglalkozó nagykárolyi cég vezetője szerint bár nincsenek külön nyilvántartva, egyre több jobb kormányos gépkocsit lehet látni a romániai közutakon. „Naponta látok ilyen autókat a RAR-nál, sőt itt, a mi utcánkban is parkol egy, de hazai rendszámúval nem találkoztam, és eddig egyetlen ügyfelemnek sem volt még ilyen gépkocsija” – mesélte a Krónikának a cégvezető. Úgy véli, egyre inkább lehet arra számítani, hogy a szembejövő gépkocsi anyósülésén valóban az anyós ül, de kormánykerékkel a kezében, hiszen sokan rájöttek arra, hogy az Angliából behozott autók „olcsóbbak és jobbak”, mint az eddig megszokott importautók.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.