2008. április 08., 00:002008. április 08., 00:00
Az RMDSZ gazdasági egyeztető bizottság létrehozását javasolta, valamint négy új részleg megalakítását. Ezek a nemzetközi kapcsolattartással, a pályázatok kidolgozásával és nyomon követésével, a városimázs kialakításával, valamint a minőségbiztosítási tanúsítványban foglaltak ellenőrzésével foglalkoznának. Emellett javasolták az európai integrációs osztály átalakítását hosszú távú fejlesztési részleggé. Biró Rozália RMDSZ-es alpolgármester lapunknak elmondta, az átszervezés nem jár leépítéssel. „Több mint egy éve foglalkozunk például a pályázatokkal foglalkozó iroda létrehozásával, másfél éve tárgyalunk az üzleti szféra képviselőivel. Most jött el az ideje, hogy a tanács elé kerüljenek a javaslataink” – mondta Biró Rozália. Hozzátette: a késlekedés okát abban is látja, hogy az időközben EP-képviselővé választott Petru Filip korábbi polgármester ellenezte a változtatásokat. Utódja, Mihai Groza úgy nyilatkozott, ideiglenes polgármesterré választása óta, azaz négy hónapja készül a hivatal átszervezésére. „Bár alpolgármesterként is láttam, mi nem működik jól, szükségem volt időre, hogy polgármesterként is felmérjem, hol kell változtatni” – nyilatkozta lapunknak Groza. A határozatoknak megfelelően létrehozzák a közbeszerzési eljárásokat vizsgáló municípiumi bizottságot, a versenytárgyalásokat a hivatal honlapján is meghirdetik, és kockázati adatbázist is létrehoznak. Ebbe azok a cégek kerülnek, amelyek megszegték a közbeszerzési eljárással megnyert szerződések feltételeit. A döntések alapján a hivatalnak fel kell gyorsítania a tájékoztató jellegű városrendezési okiratok és az engedélyek kiadását is.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.