Hirdetés

Átszervezett kórházak

Országszerte alulfinanszírozott az egészségügy, mégis hatalmas a pazarlás, ráadásul az orvosoknak, ápolóknak adott kenőpénzek létezése és pontos összege is nyílt titok – sorolta a nemrég átvett nagyváradi kórházak legfőbb problémáit Ilie Bolojan polgármester. Az elöljáró szerint lehetetlen megfelelő ellátást biztosítani a betegeknek, miközben az egészségügyi rendszerre fordított keretösszeg évről évre csökken, az egészségbiztosítási pénztár büdzséjéből pedig alig több mint egy fél évig sikerül fedezni a kiadásokat, így a páciens kénytelen a sarki gyógyszertárba átszaladni a kórházból, ha gyógyszerre van szüksége – jelentette ki Bolojan.

2010. július 05., 10:382010. július 05., 10:38

Az elöljáró úgy véli, fölösleges pazarlás a kórházak költségvetésének 70 százalékát személyzeti kiadásokra költeni, holott a minisztérium előírásai szerint ez volna a felső határ, így azt tervezi, hogy a helyi kórházakban 60 százalék lesz a maximum, a fennmaradó tíz százalékból pedig a legjobban teljesítő egészségügyi dolgozók prémiumaira is telne. Újabb probléma szerinte, hogy az orvosok gyakran a kutatóintézetek által frissen kifejlesztett gyógyszereket írják fel a betegeknek, mert amazoknak érdeke, hogy visszaszerezze a kutatásra költött pénzt. A négy váradi kórházban ezért egy független klinikai farmakológust alkalmaz majd, aki odafigyel, hogy a páciens azonos hatású, de nagyságrendekkel olcsóbb kezelési kelléket kapjon. Az orvosok egy részének a fizetésük is túl alacsony a munkájuk fontosságához képest – véli Bolojan, és úgy tartja, ez a fő oka a kenőpénzek egyre nagyobb népszerűségének. Tervei szerint Váradon hamarosan bevezetik a vizitdíjat, amely a borítékos pénzek helyét vehetné át, és mivel egyetért azzal, hogy aki többet fizet, jobb orvoshoz kerülhessen, az ő fizetésüket is teljesítmény függvényében, differenciáltan kívánja megállapítani. Az elöljáró ígérte: ha sor is kerül a négy kórház tervezett összevonására, orvosokat és asszisztenseket nem bocsátanak el, az adminisztratív személyzet egy részének viszont mennie kell.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés