
Fotó: Primariaciclovaromana.ro
Árverésen adnák el a bánsági Csiklófalu (Ciclova Română) önkormányzatának javait a korábbi községvezetés rosszul elsült lámpavásárlási projektje miatt.
2022. július 11., 16:492022. július 11., 16:49
2022. július 11., 16:572022. július 11., 16:57
Mivel nem fizette ki adósságait, árverésen próbálja ezeket behajtani a hoppon maradt cég Csiklófalu önkormányzatától, a Krassó-Szörény megyei település korábbi vezetése ugyanis belebukott egy lámpavásárlási projektbe. A Rador hírügynökség jelentése szerint a rendhagyó helyzetről Cătălin Golu polgármester számolt be egy közleményben.
Az elöljáró szerint az adósságot még az előző községvezetés hozta létre, amikor közúti lámpákat akart vásárolni,
A polgármester szerint a község úgy kerülhetett a jelenlegi áldatlan helyzetbe, hogy az oravicabányai bíróság nem tűzte időben napirendre az ügyet, ugyanis a község vezetése már májusban megfellebbezte javainak az árverésre bocsátását, de máig nem tárgyalták a beadványt, holott sürgősségi üzemmódban kellett volna napirendre tűzni.
Többek között a művelődési házra – mely felújítási projekt része –, a paplakra és egy tömbházra lehetett árajánlatot tenni, utóbbiban a község orvosi rendelője, illetve orvosi és tanári lakások vannak.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!