2009. október 01., 09:032009. október 01., 09:03
Tegnap este a Kultúrpalotában aradi képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás, az érdeklődők Matuz András, Kocsis Rudolf, Steinhübel Zoltán, Brittich Erzsébet, Pásztor Gyöngyi, Kisvárdai Lajos és Csíki Imre munkáit tekinthetik meg.
Ma 18 órától a magyar közösséget a go-cart pályára várják, ahol néptáncegyüttesek lépnek színpadra, a későbbi órákban pedig a magyarországi Zanzibar együttes koncertezik. Péntektől jövő szerdáig különböző vetélkedőket szerveznek a helyi iskolákban, további tárlatok, könyvbemutatók, előadások lesznek.
Október 6-án, kedden 9 órakor a vértanúk tiszteletére ünnepi szentmisét tartanak, a koszorúzás 12.30-kor veszi kezdetét a vértanúk obeliszkjénél, a megemlékezés pedig a Megbékélés parkjában, a Szabadság-szobornál folytatódik, ahol 16 órakor kezdődik a koszorúzás. Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet elnöke tegnap úgy nyilatkozott, hogy az idei megemlékezéseken jóval több résztvevőre számítanak, mint az előző években. „Biztosan itt lesz Markó Béla RMDSZ-elnök, valamint Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje.
Ugyanakkor a szövetség több vezetője, szenátora, képviselője is eljön, és reméljük, hogy nagyszámú közönség is lesz” – mondta Király. A politikus szerint azonban a Megbékélés parkja nem válik politikai színtérré, Kelemen Hunor államfőjelölt nem mond beszédet. „Ünnepi, és nem politikai beszédet tart Markó Béla és a helyi hatóságok képviselői” – hangsúlyozta. A megyei elnök szerint Kelemen Hunor a Maros-parti városban indítja kampányát, a kampánynyitóra hétfőn, kulturális műsor keretében kerül sor az aradi színházban.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.