2010. július 15., 12:492010. július 15., 12:49
A Hargita megyei Katasztrófavédelmi Parancsnokság (ISU) képviselői csütörtök reggel készítettek egy előzetes jelentést a szerda esti és szerdáról csütörtökre virradó éjszakai áradásokról az esőzések és a Nagy-Küküllő mellékfolyóinak áradása által sújtott települések polgármestereinek nyilatkozatai alapján.
Az idézett forrás szerint négy házat elpusztított a víz (kettőt-kettőt Etéden és Kőrispatakon), ötöt súlyosan megrongált Etéden, további 30-at elárasztott (22-t Etéden és 8-at Kőrispatakon).
Etéd községben 104 személyt kellett kitelepíteni, négyen a rokonoknál szálltak meg szerdáról csütörtökre virradóra, a többit a helyi sportteremben szállásoltak el. További 14 személynek kellett elhagynia otthonát Kőrispatak községben.
Összesen 75 személy elszigetelődött, 35-en Magyarandrásfalván, 30-an Medeséren, 10-en Fitosmartonoson, miután a hidakat, pallókat, illetve a községi utat tönkretette az ár.
Az előzetes jelentés szerint 270 háztartást és körülbelül 61 pincét, alagsort árasztott el a víz Etéden, Siménfalván, Énlakán, Kőrispatakon, Gagyon, Kobátfalván, hat hidat és 11 pallót tönkretett az ár, több kilométer községi utat elárasztott a víz.
Csütörtökön reggel nem volt villanyáram Medeséren, Gagyon, miután a szerda esti áradás kidöntött egy villanyoszlopot, és három transzformátorállomás áram nélkül maradt.
Szerdáról csütörtökre virradóra újraindult a közlekedés a DN11B országúton Csíkkozmás és Kézdivásárhely között, valamint a DN13C országúton Székelykeresztúr és Bogárfalva között, miután szerda este több órán át leállt a forgalom, mivel a víz és a hordalék elborította az úttestet.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.