Ebben a térségben azonban nemcsak a gépkocsivezetőknek okozott gondot az áradás, a víz ugyanis 16 ház udvarát is ellepte. A Kolozs megyei Magyarszentpálon és Nádasszentmihályon pedig 15 hektár területet árasztott el a víz. Mivel a Borsa folyó annyira megduzzadt, hogy fennáll a kiöntés veszélye, Nemeszsuk, Magyarborsa, Borsaújfalu és Esküllő településekre délutántól vörös meteorológiai figyelmeztetés érvényes. Szilágysomlyón 15 órán át, megállás nélkül esett az eső, aminek következtében több tucat lakóház pincéjéből és udvarából kellett a tűzoltók segítségével eltávolítani a befolyt vízmennyiséget. „Három utca lakosai fordultak hozzánk, hogy szívattyúzzuk ki a vizet udvaraikról, pincéikből” – áll a tűzoltók közleményében. Ugyanakkor a városban több órán át nehézkesen haladt a forgalom az úttesten felgyűlt vízmenynyiség miatt.
Fehér megyében négy település lakosai szenvedték meg a tegnapra virradóra lezúduló hatalmas vízmennyiség okozta károkat. Dan Coriolan Simedru prefektus arról tájékoztatott, hogy Gyulafehérváron négy pincéből és tíz udvarból kellett pumpákkal kiszívatni a vizet. Balázsfalván, Tövisen szintén a lakóházak pincéiben és udvaraiban okozott kárt az esőzés. Nagyenyed központjában egy csatorna eldugult, a felgyülemlett vízmennyiség pedig a polgármesteri hivatal pincéjét is elárasztotta.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.