Hirdetés

Annyira bejött a gyógyfürdő, hogy akvaparkot is építenek mellé az erdélyi kisvárosban

Marosújvár gyógyfürdő akvapark

Pezsgő fürdőélet. A gyógyközpont után akvaparkot is építenének Marosújváron

Fotó: Rostás Szabolcs

Addig ütik a vasat a fürdőkultúrát feltámasztani kívánó erdélyi kisvárosban, amíg meleg, sőt forró: a sós gyógyfürdő sikere láttán akvaparkot is építenének Marosújváron. Fehér megye első élményfürdője a 2023-ban megnyitott, tavaly több mint egymillió eurós nyereséget termelő gyógyfürdő közelében épülhet meg, az akvapark a Maros-parton található öthektáros területen kaphat helyet.

Páva Adorján

2025. március 08., 14:312025. március 08., 14:31

Marosújvár polgármesteri hivatala licitet írt ki egy akvapark megtervezésére, amely a Fehér megyei kisvároson átfolyó Maros bal partján, a nemrég megnyitott modern sós gyógyfürdő közelében épülhet meg.

Így kezd formát ölteni a merész projekt, amely a térség valódi turisztikai központjává teheti a vízi gyógykezelés, kikapcsolódás és szórakozás terén a 12 500 lakost számláló, 6,2 százalékban magyarlakta települést.

Hirdetés

Mindez nem lenne idegen Marosújvártól, hiszen – amint arra korábban már emlékeztettünk – anno Magyarország legelső sós gyógyfürdőjének adott otthont, az Osztrák–Magyar Monarchia, de még a Ceaușescu-diktatúra idején is pezsgő idegenforgalommal rendelkezett, de az egykoron sóbányájáról és szódájáról is híres az elmúlt évtizedekben igencsak „lerongyolódott”.

Azonban nemrég megnyitották a 2023-as év Fehér megyei beruházásaként emlegetett sós gyógyfürdőt, amely öt éven át épült, és 6,7 millió euróból valósult meg, a berendezésekre még egymilliót költöttek. A megyei és a helyi tanács támogatásával épült létesítmény pedig hamar minden várakozást felülmúlt – legalábbis ami a látogatottságot és az anyagi vonzatot jelenti.

Miközben megnyitása után bő fél évvel, a 2023-as mérleg megvonásakor több mint 10 millió lejes bevételről és 1,6 millió lejes nyereségről számoltak be a kezelő- és üdülőközpont működtetői,

a tavalyi évben 5,2 millió lejes, azaz több mint egymillió eurós nettó nyereséget jegyeztek.

Marosújvár gyógyfürdő akvapark Galéria

A sós gyógyfürdő mellett épülhet akvapark is Marosújváron

Fotó: Rostás Szabolcs

A fürdő nemcsak a megye lakossága, a gyulafehérváriak körében népszerű, hiszen körülbelül egyórás autóútra van az élményfürdővel nem rendelkező Kolozsvártól, illetve Marosvásárhelytől is. „A sófürdős belépések száma emelkedő tendenciát mutat. A 2024-es évben 73,5 százalékkal több vendégünk volt, mint 2023-ban. Összességében 2024-ben 311 796 belépést jegyeztünk. 2025 januárjában pedig 35 000 jegyet adtunk el, ami majdnem több, mint amennyit tavaly 2024-ben egy nyári hónapban regisztráltunk” – dicsekedett nemrég Silviu Vințeler polgármester.

Aki még nagyobb álmokat szőtt, ezek pedig szintén valósággá válhatnak. Konkrét előrelépés, hogy megjelent a közbeszerzések elektronikus rendszerében (SEAP) egy licit, amelyet Marosújvár polgármesteri hivatala írt ki egy akvapark megtervezésére.

A projekt a Maros folyó bal partjának helyreállítását, fejlesztését és kiaknázását célozza a gyógykezelő és szabadidőközpont közelében, egy öthektáros területen, amelyen egy „vizes szabadidőparkot”, azaz élményfürdőt is létesítenek.

Az Alba24.ro portál tájékoztatása szerint a tervezési szerződés értéke áfa nélkül valamivel több, mint 1 millió lej.

A projekt célja többek között a szabadidős és rekreációs lehetőségek fejlesztése a polgárok minden kategóriája számára, valamint a szabadtéri tevékenységek iránti érdeklődés felkeltése. A dokumentáció szerint a város gyógyfürdős profilját egy potenciális szabadidős üdülőhelyi jellegzetességgel egészítik ki.

Marosújvár gyógyfürdő akvapark Galéria

Az akvapark előzetes terve

Fotó: Marosújvár polgármesteri hivatala

A cél egy olyan turisztikai központ kialakítása, amely egyrészt egy gyógyító erőforrásra, a sóra támaszkodik, másrészt egy sor, mozgásra épülő szabadidős tevékenységet kínál.

Ez az idegenforgalmi modell pedig a várakozások szerint olyan turisztikai célponttá alakíthatja Marosújvárt, mely nemcsak a romániai lakosság, hanem a nemzetközi közönség számára is vonzó lehet.

Az előzetes tervek szerint az akvapark beltéri részlege többek között négy medencét, jacuzzit, merülőmedencét, vendéglátóipari egységeket kínál majd, kint pedig öt medence, játszóterek, parkoló, illetve kemping is várja majd a látogatókat.

Az élményfürdő remélhetőleg az igényesebb fürdőkultúrára vevő vendégek elvárásainak is megfelel – hiszen amint helyszíni riportunkból kiderült, a marosújvári sós gyógyfürdő nem sokkal megnyitása után e téren még „nem ütötte a szintet”. Ugyanis tapasztalataink szerint a létesítmény esetében is bebizonyosodott, ami oly sok beruházás során Romániában: pénzzel nem pótolható a tudás, egy fürdő kivitelezéséhez, működtetéséhez elengedhetetlen egy kis hozzáértés, és persze le kell számolni a hazai idegenforgalom fejlődését gátló butaságokkal.

korábban írtuk

Hiába van hatmillió euród, még nem jelenti, hogy értesz is a fürdőműködtetéshez
Hiába van hatmillió euród, még nem jelenti, hogy értesz is a fürdőműködtetéshez

Jelentős várakozások előzték, egyúttal nagy figyelem övezte Marosújvár közel 7 millió euróból megépült gyógyfürdőjének elkészültét és megnyitását, az azóta eltelt több mint két hónap pedig elégnek is bizonyult a hiányosságok feltárására.

korábban írtuk

Mindent vissza? Megnyílik az új sós gyógyfürdő Marosújváron, ahol már csak áhított a monarchiabeli dicsfény
Mindent vissza? Megnyílik az új sós gyógyfürdő Marosújváron, ahol már csak áhított a monarchiabeli dicsfény

Az év Fehér megyei beruházásaként emlegetik a szombaton megnyíló marosújvári új sós gyógyfürdőt, amelytől „feltámadást” várnak az Osztrák–Magyar Monarchia, de még a Ceaușescu-diktatúra idején is pezsgő idegenforgalommal rendelkező városban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Lerobbant egy felújított mozdony, majd a segítségül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek az utasok

Miután egy nemrég az európai uniós helyreállítási alap (PNRR) keretében felújított mozdony meghibásodott, majd a felmentésül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek egy szerelvény utasai.

Lerobbant egy felújított mozdony, majd a segítségül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek az utasok
2026. január 15., csütörtök

Indonéziában fogták el a szebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját

Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként Indonéziában elfogták Costinel Cosmin Zuleamot, a 2023-ban történt nagyszebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.

Indonéziában fogták el a szebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját
2026. január 15., csütörtök

Gazdasági nehézségek ide, megszorítások oda, több millió lejből jelölik meg Románia földrajzi közepét egy erdélyi városban

Több mint két hektárnyi területet alakítanak át tematikus parkká a dél-erdélyi Fogaras városában, amely hűen reprodukálja Románia térképét, ahol az ország földrajzi középpontját is megjelölik.

Gazdasági nehézségek ide, megszorítások oda, több millió lejből jelölik meg Románia földrajzi közepét egy erdélyi városban
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Erdélyben fogták el az anyját Franciaországban megölő román férfit

Kolozsváron letartóztatták azt a 23 éves férfit, akit Franciaországban köröztek, mert október végén Molsheimben megölte édesanyját – közöltéka helyi hatóságok és a strasbourgi ügyészség.

Erdélyben fogták el az anyját Franciaországban megölő román férfit
2026. január 14., szerda

Hamis bejelentést tett egy gyilkosságról egy háromszéki tinédzser

Megbírságoltak egy 15 éves fiút, aki hamis bejelentést tett egy gyilkosságról a 112-es segélyhívó számon – számolt be szerdán a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hamis bejelentést tett egy gyilkosságról egy háromszéki tinédzser
2026. január 14., szerda

Katasztrófavédelem: veszélyt jelenthetnek a lezuhanó jégcsapok, el kell távolítani az épületekről

A jégcsapok lezuhanása veszélyes lehet, ezért el kell távolítani az épületekről – hívta fel a figyelmet a román katasztrófavédelem (IGSU).

Katasztrófavédelem: veszélyt jelenthetnek a lezuhanó jégcsapok, el kell távolítani az épületekről
Hirdetés
Hirdetés