2008. április 22., 00:002008. április 22., 00:00
Bár idén is túljelentkezés volt, a tanfelügyelőség csak egy step-by-step osztály alakulását engedélyezte. Az iskola vezetőtanácsa öt magyar és egy román osztály beindítását javasolta a tanfelügyelőségnek, az öt magyarból pedig két alternatívat kértek. A tanfelügyelőség azonban csak négy magyar osztály indítását hagyta jóvá, ebből egy step-by-step osztályt. Azok a szülők, akiknek a gyermekei nem jutottak be az alternatív osztályba, a szülői bizottság támogatásával több beadványt juttattak el az oktatási minisztériumhoz, a városi és a megyei tanácshoz, kérve a második hasonló osztály létrehozását. Megoldásképp a tanfelügyelőség azt javasolta, az Állomás negyedi iskolában indítsák be a második alternatív osztályt. Ezt a megoldást azonban a szülők nem fogadták el. Ezért ismét összehívták az iskola vezetőtanácsát, amely nyolc szavazattal és az igazgató ellenszavazatával úgy határozott, hogy még egyszer kérelmezi a második alternatív osztály beindítását. Fekécs Károly igazgató azonban nem továbbította kérésüket a tanfelügyelőséghez. A szülői bizottság ekkor az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult, az ügy kivizsgálása folyamatban van.
A szülők tegnap nyílt levélben hozták nyilvánosságra álláspontjukat. A dokumentumban azzal vádolják az igazgatót, hogy a 46 step-by-step osztályba iratkozott gyerek közül 27-et beírt az egyetlen alternatív osztályba, 10 gyereket „automatikusan áttett” a hagyományos osztályba, néhány szülőt pedig meggyőzött, hogy vonja vissza a kérelmét. Ezáltal csupán öt gyermek sorsa maradt függőben. A szülők levelükben felróják, az igazgató tudta, hogy így egyértelműen negatív döntés születhet, hiszen öt gyerekkel nem indíthatnak osztályt.
Fekécs Károly igazgató a probléma kapcsán úgy nyilatkozott, az iskolának hosszú távon nem érdeke, hogy két alternatív osztály induljon. Az intézmény úgy van berendezkedve, hogy összesen 40 osztály működhet civilizált körülmények között: 32 magyar és 8 román tagozaton. Fekécs szerint ugyanakkor több szülő kiskapunak használja az alternatív oktatást, hogy a város más negyedeiből vagy vidékről is beírathassák gyerekeiket a jó nevű intézménybe. A törvény szerint ugyanis az alternatív oktatási formára nem érvényesek a körzetesítés szabályai.
Keresztély Irma főtanfelügyelő a Krónika megkeresésére elmondta, könnyebb lenne engedni a szülők nyomásának, de drasztikusan befolyásolhatja ez a döntés a város iskoláinak jövőjét. Mint emlékeztetett, Sepsiszentgyörgyön már kénytelenek voltak bezárni egy iskolát, mert a szülők többsége a belvárosi, jó nevű iskolákban akarja taníttatni gyermekét, így a többi intézmény diákok nélkül maradhat. Mint hangsúlyozta, tiszteletben tartja a szülők igényét, hogy a legjobbat akarják gyereküknek, de meggyőződése, hogy mindegyik iskolában minőségi oktatás zajlik.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.