2009. február 02., 00:172009. február 02., 00:17
Amint arról lapunkban beszámoltunk, Zilahi Imrét decemberben zárta ki a Zöld Párt, aki ezzel a tanácsosi mandátumát és egyben alpolgármesteri tisztségét is elveszíti. A mandátum megszűnéséhez azonban a helyi önkormányzatnak is szavaznia kell az ügyben. Zilahi januárban a Zöld Párt országos elnökségétől kérte a kizárás felülvizsgálatát, mert véleménye szerint jogtalanul, nem az alapszabály szerint járt el a helyi szervezet. Az országos vezetés válaszát, amelyben jogszerűnek ismerik el a helyi szervezet döntését, és ismételten megerősítik az alpolgármester kizárását, már kedden megkapta mind Bunta Levente polgármester, mind a jegyző, a napirendi pontok között mégsem szerepelt a kizárás. Bunta Levente indoklása szerint későn érkezett a levél, a határozati javaslatokat ugyanis öt nappal az ülés kezdete előtt meg kell kapniuk a tanácsosoknak, a levelet pedig csak négy nappal korábban kapták meg. A kizárásról ezért csak a februári ülésen dönthet majd az önkormányzat, és ekkor kerülhet sor az új zöld párti tanácsos mandátumának elfogadására és az alpolgármester-választásra is.
„Továbbra sem mondok le önként, de nem is fordulok bírósághoz. Bár igazam van: jogtalanul zártak ki, a törvényszék is csak az eljárás megismétlését rendelhetné el. Ugyanazok az emberek ismét ugyanilyen döntést hoznának, ennek pedig nincs értelme” – mondta Zilahi Imre. „Véget akarunk vetni ennek az ügynek, és a városi tanácsban továbbra is a két nagy frakciótól függetlenül, az RMDSZ-t és az MPP-t is kompromisszumra kényszerítve kívánunk dolgozni. Akit kizártunk, aljas módon többször a közös döntésekkel ellentétesen cselekedett . A zöld csapat nem esett szét, csak megszabadult egy árulótól” – véli Dósa Barna, a székelyudvarhelyi önkormányzat zöld párti képviselője.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.