2010. július 28., 15:592010. július 28., 15:59
Kedden 11 óra körül a Kórház utca lakói jelentették a segélyhívó számon a verekedést, a helyszínre érkező rendőrök hat olyan személyt azonosítottak, akik részt vettek a verekedésben. „Nem sikerült kideríteni a verekedés tényleges okát, mert a romák egymástól eltérően nyilatkoztak” – fejtette ki a Krónika kérdésére Gheorghe Filip rendőrségi sajtószóvivő. Mint mondta, azt gyanítják, hogy a nézeteltérés korábbi keletű, ugyanis többen is azt nyilatkozták, hogy korábban már volt egy verekedés a Pongrác-tető térségében, ahol a gombászterületek miatt kaptak össze az érdekeltek. Olyan nyilatkozat is elhangzott, miszerint az egyik roma család lekaszálta a másik területét, így a ló élelem nélkül maradt és emiatt robbant ki a vita. A harmadik változat szerint a verekedésben érintett családok fia és lánya között felbomlott a házasság és emiatt tört ki a vérre menő ellentét a romák között.
A verekedés után három személy megsebesült. „Kisebb, felszíni sérüléseket szenvedtek, kórházi ápolásra senki nem szorult” – szögezte le a rendőrségi sajtószóvivő, kifejtve, hogy egyelőre hivatalos feljelentést senki nem tett az ügyben. Mint mondta, a rendőrség csak pénzbírságot rótt ki – fejenként ezer lejt – közterületen való rendbontás miatt a verekedőkre, azonban addig nem kezdeményezhetnek vizsgálatot, amíg valaki hivatalos feljelentést nem tesz.
Értesülésünk szerint a romák közötti verekedések gyakoriak Gyergyószentmiklóson, egy hónappal ezelőtt a Selyem utcában verekedett össze egy csoport.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.