
Fotó: Pinti Attila
Magyarország, mint a globális főszabály alóli lokális kivétel – írta az Alapjogokért Központ közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét elemezve szombaton.
2022. július 23., 16:252022. július 23., 16:25
Felidézték: több év kihagyás után értékelte Orbán Viktor a világ- és nemzetpolitikai helyzetet ismét Tusványoson: a beszéd arra az immáron 12 éve velünk élő alapkérdésre is rávilágított, hogy lehetséges-e a globális liberális fősodorral szemben kormányozni.
– mutattak rá.
A miniszterelnök előadásai minden alkalommal az aktuálpolitikai fejleményekre koncentrálnak, de a Magyarországot körülvevő hatalmi, politikai és gazdasági tér változásaiból indulnak ki, és az Alapjogokért Központ szerint most sem volt ez másképp.
Utóbbi fejleményt már három éve előre jelezte a kormányfő, akkor a liberális politika miatti európai versenyképesség gyengülésére figyelmeztetett – hangsúlyozták.
Hozzátették: a miniszterelnök rögzítette, hogy a világpolitikai helyzet kedvezőtlen, Magyarország előtt pedig több kihívás áll egyidőben: az első helyen továbbra is a népesedés áll, amelyet a migráció és az európai lakosságcserére tett kísérlet követ, a harmadik embert próbáló veszélyt pedig a genderideológia nyugati térnyerése jelenti. A negyediket a háború, míg azt a kialakulóban lévő energiaválság követi. Szorosan ehhez illeszkedik az európai és nemzetközi gazdasági recesszió „réme” – jelezték
A kormányfő azonban kiutat, cselekvési tervet is hirdetett, a kormányzat stratégiai horizontját is rögzítette – emelték ki.
Ezért az EU-nak új vízióra, Magyarországnak pedig a lokális sikerét garantáló lépésekre van szüksége, hogy kimaradjon a globális válságból.
Mindehhez az kell, hogy kimaradjunk a háborúból is – húzták alá. A miniszterelnök szerint több dologra kell koncentrálni Magyarországnak: az Unióval meg kell állapodni, ahogy Kínával, az Amerikai Egyesült Államokkal és Oroszországgal is.
Bár Európát két részre osztotta a kormányfő – poszt-nyugatra és Közép-Európára –, leszögezte, hogy nemzeti eszközeink megvannak a siker eléréséhez ezúttal is. Van határvédelmünk, családalapú társadalmunk, amely építhet a jövőben is a rezsicsökkentés politikájára, fejlődő hadiiparunk és hadseregünk, több lábon álló energiapolitikánk, technológiai fedezetünk, nyugatról és keletről is érkező külföldi tőkebefektetéseink, előnyt biztosító tranzitgazdaságunk, stabil politikai rendszerünk és szellemi muníciónk is – sorolták.
„Ráadásul mi jobbak, szorgalmasabbak, tehetségesebbek vagyunk annál, mint ahol most tartunk” – idézték a miniszterelnök zárógondolatait, amely az Alapjogokért Központ szerint extra motivációt jelent, és a 2030-ra kitűzött céljaink elérését is segíti.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!