2010. október 28., 08:292010. október 28., 08:29
Kiss Sándor, a megyei tanács elnöke elmagyarázta: az egyelőre a Pro Sănătate nevet viselő szervezet a megye egészségügyi rendszerének minőségi javítását segítené elő, például úgy, hogy hazai és külföldi szakorvosokat vonzana az itteni kórházak orvoshiányban szenvedő részlegeire, illetve segítene itthon munkát találni a fiatal, tehetséges környékbeli doktoroknak. Ilie Bolojan nagyváradi polgármester arról beszélt, hogy a megyében a szív- és érrendszeri megbetegedések tekinthetők a fő haláloknak.
Ezek diagnosztizálásához a megyei kórházban évek óta működik egy ultramodern készülék, úgynevezett angiográf, ám az elöljáró szerint ezt nem használják ki teljes egészében, mivel hiányzik a megfelelően képesített orvosi személyzet – mondta. Az alapítvány segítségével épp erre szakosodott kardiológusokat toborozhatnának.
Mint ismeretes, elméletileg az öszszes nagyváradi kórház a városi önkormányzat felügyelete alatt működik, miután az épületet birtokló megyei tanács a megyei kórházat is átadta a városnak. Ahhoz azonban, hogy a transzfer véglegessé válhasson, még kormányrendeletnek is kell születnie ez ügyben. Ha valóban létrejön a tervezett alapítvány, és a kórházak mindegyike hivatalosan is a városé lesz, a megyei önkormányzat azon keresztül támogathatja anyagilag a váradi egészségügyet.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.