Hirdetés

Akut szakorvoshiány a kórházakban

A romániai kórházak többségében szükség van radiológusra, aneszteziológusra, intenzív terápiás szakemberre – derült ki a Krónika által megkérdezett kórházigazgatók beszámolójából. Az erdélyi és partiumi egészségügyi intézményekben kétszer, háromszor több szakorvosra lenne szükség, mint ahány alkalmazását az egészségügyi minisztérium jóváhagyta, míg Cseke Attila tárcavezető kezét – aki többször is kérte az egészségügyi állások felszabadítását – a kormány köti meg. Az is gondot okoz, hogy a fent említett területek hiányszakmáknak számítanak: kevés rezidens orvos választja ezeket, míg azok, akik ezekre szakosodtak, a nagyobb bér és a kedvezőbb munkakörülmények miatt külföldön vagy magánklinikákon dolgoznak.

Bíró Blanka

Végh Balázs

Nagy Orsolya

Kiss Előd-Gergely

Forró Gyöngyvér

Dénes Emese

2010. szeptember 21., 09:002010. szeptember 21., 09:00

A nagyváradi megyei kórházban 50 orvossal van kevesebb, mint kellene – mondta el lapunknak Carmen Pantiş igazgató. Kifejtette, Bihar megyében a legkevesebb az urológus, a szemész, az onkológus, a radiológus és az idegsebész, de ennél is súlyosabb a hiány a sürgősségi ellátásra specializálódott szakemberekből.

„Ördögi kör alakult ki, hiszen ha nincs állás, az orvosok elmennek külföldre, ha viszont szabad állást hirdetünk meg, a szakemberek kivándorlása miatt már nincs, aki elfoglalja azt” – jelentette ki a menedzserigazgató. Rámutatott, a jelenlegi szabályozás szerint akkor alkalmazhatnak egyetlen orvost, ha azelőtt hét elhagyta a munkahelyét – az ötven, az intézkedés bevezetését megelőzően megüresedett poszt ide nem számít be. Amikor az egészségügyi minisztérium előrebocsátotta, hogy hamarosan új állásokat hirdethetnek meg, a kórház a szükséges ötven állás helyett csak 27-et mert kérni, azonban ennyit sem kapott: mindössze hét új orvost alkalmazhatnak. Carmen Pantiş leszögezte: mindent megtesz annak érdekében, hogy bár a tízet érje el a meghirdethető állások száma, főképp olyan szakágakban, ahová biztosan találnak jelentkezőt. Az igazgatónő azt reméli, októberben meg is szervezhetik a versenyvizsgát a betöltendő állásokra.

Orvos hiányában bezárt a gyerekosztály

A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban négy szakorvos alkalmazását hagyta jóvá az egészségügyi minisztérium, így gyerekgyógyászi, radiológusi, intenzív terápiás, illetve sürgősségi szakorvosi állások betöltésére írnak ki versenyvizsgát – közölte a Krónikával Albert István orvosigazgató. Ezeken kívül azonban több laboratóriumi szakorvosra, még legalább két radiológusra és négy, a sürgősségi osztályon szolgálatot teljesítő szakorvosra lenne szükség. A baróti kórház egyetlen orvost tud alkalmazni, egy nőgyógyász találhat munkahelyet az erdővidéki egészségügyi intézményben. Ágoston László igazgató szerint feltétlenül szükségük lenne még egy gyerekgyógyászra, hiszen csak egyetlen szakemberük van, és amikor az elmúlt hónapban szabadságra ment, tíz napra kénytelenek voltak bezárni a gyerekosztályt. De akárcsak országszerte, Baróton is hiányszakmának számít az intenzív terápiás szakorvos és a radiológus.  Kézdivásárhelyen valamivel jobb a helyzet, hiszen az új, korszerűen felszerelt kórházba az elmúlt években tizenegy fiatal szakorvos jelentkezett.

Vasile Neagovici, a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei elnöke szerint a térségben 30 százalékos a szakemberhiány. Az ágyszám alapján 1900 alkalmazottra lenne szükség: minden egyes kórházba és mentőállomáshoz alkalmazni kellene orvosokat, egészségügyi asszisztenseket, ápolókat. Mint tájékoztatott, a kovásznai szívkórházban a normák szerint 520 alkalmazottnak kellene lennie, így csak ebbe az országos érdekeltségű intézménybe legalább 250 szakembert kellene alkalmazni. A megyei mentőszolgálatnál 130-an dolgoznak a szükséges 180 helyett, és a kézdivásárhelyi kórházban is újabb 50 szakemberre lenne szükség. A szakszervezeti vezető rámutatott: a rezidens orvosokat, alighogy befejezik tanulmányaikat, felszippantja a nyugati munkaerőpiac, a tehetségesebbek már rezidens éveik alatt kedvező munkaajánlatot kapnak. A fejvadász cégek ajánlóleveleket küldenek, találkozókat szerveznek számukra. Neagovici szerint sikerült megegyezniük a kórházak vezetőségeivel, hogy azok számára, akik külföldre szerződnek, hagyják jóvá az egyéves fizetetlen szabadságot, így legalább egy évre más orvost alkalmazhatnak a helyükre.

Nem nyílnak új osztályok Nagykárolyban

A Szatmár megyei sürgősségi kórházban több osztály is személyzethiánnyal küzd, legkevesebb 150 szakembert kellene alkalmazni ahhoz, hogy megfelelően el tudják látni a rájuk háruló feladatokat – közölte lapunkkal Constantin Demian, az intézmény szóvivője. „Nagyon sok orvos, és még több nővér vándorolt ki külföldre, ahol sokkal nagyobb bérért, fényévekkel jobb feltételek között dolgozhatnak” – panaszolta Demian. Mint sorolta, kórboncnokra, radiológusra, laboratóriumi, illetve járványügyi szakemberre, pszichiáterre, ortopéd orvosra, betegápolóra és egészségügyi asszisztensekre lenne szükség. A szóvivő szerint van olyan 70 év körüli szakorvos, aki ha elmenne nyugdíjba, nem tudnák pótolni.

A nagykárolyi városi kórházban a személyzethiány miatt nem tudják beindítani a nemrég engedélyezett új osztályokat – panaszolta lapunknak Constantin Goraş menedzser-igazgató. „A meglévő 260 alkalmazott mellé még legkevesebb 100-ra lenne szükség, és akkor el tudnánk látni olyan feladatokat is, amelyekért jelenleg a megyeközpontba kell utazniuk a betegeknek” – mondta az igazgató, aki szerint az új osztályok élére ortopéd szakorvosra, urológusra, onkológusra van szükség.

Lakással kecsegtetnek Csíkszeredában

Hosszú a listája azon szakembereknek, amelyekből hiány van a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházban – tudtuk meg Demeter Ferenctől, az intézmény menedzserétől. Mint sorolta, radiológusra, altatóorvosra, onkológusra, hematológusra és tüdőgyógyász szakorvosra lenne szükség. „Sajnos nagyon kevés fizetést tudunk nekik biztosítani, s most, hogy a 25 százalékot is levonják belőle, valljuk be, nem túl kecsegtető” – fogalmazott a kórház vezetője, aki szerint ez az összeg csak arra elég, hogy az orvosok fenntartsanak egy albérletet.

Ezért a csíkszeredai egészségügyi intézmény ajánlatainak egyik legkecsegtetőbb pontja, hogy lakhatási lehetőséget biztosít a fiatal szakembereknek, ugyanis elkészült a kórház alagsorában lévő nyolc orvoslakás. „Munka közben született a gondolat, hogy építsünk újabb négy kisebb lakást a tető alatt, egyedülálló orvosoknak, de aztán megmaradtunk az eredeti elképzelésnél” – mondta Demeter, aki szerint az igénylések és a jövőbeli költségvetés függvényében alakítanak majd ki újabb lakhelyeket.
A székelyudvarhelyi városi kórházban az ortopédián, a sebészeten, a tüdő osztályon, a pszichiátrián és az újszülött osztályon lenne szükség szakorvosokra – részletezte Lukács Antal igazgató. Mint kifejtette, bár folyamatosan érkeznek gyakornokok az intézménybe, hiába szeretnének szakorvosokat alkalmazni, meg van kötve a kezük.

Csábító magánklinikák

Bár a kolozsvári kórházak bőven el vannak látva szakemberekkel, a megye többi egészségügyi intézményében nincs elegendő szakorvos. Elsősorban az orvosi laboratóriumi diagnosztika, aneszteziológia, illetve intenzívterápia, radiológia és imagisztika területén küzdenek szakemberhiánnyal Tordán, Bánffyhunyadon és Aranyosgyéresen – tudtuk meg Dorina Dumától, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőjétől. „A problémát inkább a szakemberhiány okozza. Nem mintha nem lenne elég szakorvos a megyében, ők azonban nem jelentkeznek a kisvárosi kórházak meghirdetett állásaira, mert nem szívesen hagyják ott az egyetemi környezetet. Ráadásul a magánklinikák jóval kedvezőbb ajánlattokkal kecsegtetnek, így érthető, hogy inkább azokat választják” – részletezte Dorina Duma.

Hiába a miniszteri kérés

Rácz Éva, Cseke Attila egészségügyi miniszter tanácsadója korábban a Krónikának azt nyilatkozta: a tárca 2007 óta 8331 olyan igazolást adott ki a hazai orvosoknak, amelynek alapján  végzettségüket külföldön is elismerik – bár arról is tudomása van, hogy nem mindnyájuknak sikerült elhelyezkedni. A helyzet pedig egyre romlik: a közalkalmazotti bérek csökkentése az egészségügyet is érinti, így az orvosok még szívesebben ragadják meg a lehetőséget, hogy Nyugat-Európában vállalhassanak munkát, elhagyott állásaikat azonban a két évvel ezelőtti kormányrendelet alapján zárolni kell. Éppúgy, mint a többi közintézményben, a kórházakban is csak akkor lehet egy új alkalmazottat felvenni, ha már hét állás megüresedett. Rácz Éva azt mondta, az egészségügyi tárca megpróbálja elérni, hogy a jövő évtől legalább az egészségügyben ne legyen kötelező ezt a kitételt alkalmazni, hiszen ebben az ütemben hamarosan már nem fogják tudni ellátni a betegeket. Cseke Attila tárcavezető már többször is kérte az egészségügyi állások felszabadítását, eddig azonban nem járt sikerrel, Emil Boc kormányfő szerint erre egyelőre nem kerülhet sor.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés