Hirdetés

„Jegelt” magyar–magyar konfliktus Brassóban

Nyilvános vita nélkül próbál megoldást találni az elmúlt napokban kirobbant konfliktus megoldására az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) brassói szervezete.

Gyergyai Csaba

2013. szeptember 30., 18:152013. szeptember 30., 18:15

A helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötő alakulatok között a viszony azt követően mérgesedett el, hogy a helyi RMDSZ közölte Toró Tamás brassói városi tanácsossal: megvonja tőle a politikai támogatást, arra hivatkozva, hogy tanácsosi tiszteletdíjából nem fizeti az RMDSZ-nek a tagsági díjat. Amint arról beszámoltunk, a választásokkor kötött szóbeli megállapodás értelmében a néppárt jelöltjei a szövetség listáján indultak. Az összefogás révén két-két magyar jelölt jutott be a megyeszékhelyi, illetve a megyei önkormányzatba. Így jutott városi tanácsosi mandátumhoz Toró is, aki a néppárt Brassó megyei szervezetének alelnöke.

Amennyiben az RMDSZ az önkormányzati képviselőtestületet is tájékoztatja a politikai támogatás megvonásáról, Toró Tamás elveszíti mandátumát, így helyére új személyt kell jelölni a közös listáról.  

Zakariás Zoltán, az EMNP országos választmányának elnöke hétfői nyílt levelében azt javasolta Kovács Attilának, a Brassó megyei RMDSZ elnökének, hogy a két alakulat közösen hozzon döntéseket a magyar képviselettel kapcsolatos kérdésekről. Zakariás etikátlannak nevezte a Toró Tamással kapcsolatos, „egyoldalú, a magyar képviselet megítélésén foltot ejtő” döntést, és azt kéri, hogy a Brassó megyei RMDSZ vonja vissza a politikai támogatás megvonására vonatkozó határozatát.

Kovács Attila a Krónika érdeklődésére elmondta, a konfliktust kiváltó ügyet „jegelték”, és azt reméli, hogy tárgyalásos úton feloldják majd a két alakulat közti feszültséget. Leszögezte: az RMDSZ-nek nem áll szándékában felrúgni a választásokkor megkötött egyezséget, de tisztázni szeretne néhány részletet a közös munka hatékonyabbá tétele érdekében. „Kifogásainkat már májusban jeleztük az EMNP megyei szervezetének, választ azonban nem kaptunk.  Továbbra is azt szeretnénk, hogy problémáinkat házon belül, káros sajtónyilatkozatok, vagdalózások és nyílt levelek nélkül tisztázzuk” – mondta Kovács Attila. 

A szövetség Brassó megyei szervezetének az elnöke reagálni kívánt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a néppárt panaszára is, miszerint az RMDSZ minden előzetes bejelentés nélkül szervezte meg az október 6-ig tartó Brassó Megyei Magyar Napok elnevezésű rendezvényt, ellopva az ötletet a rendezvény korábbi szervezőjétől. Kovács Attila rámutatott: az RMDSZ megyei és városi szervezete a rendszerváltás óta rendszeresen szervez magyar jellegű rendezvényeket. A brassói politikus úgy véli, a két szervezet közti kommunikáció hiánya miatt történhetett meg az, hogy az RMDSZ szervezte Brassó Megyei Magyar Napok lezárása után, október 7-én kezdődik az EMNT és az EMNP Brassói Magyar Napok elnevezésű rendezvénye. „Mi is azt szeretnénk, ha a brassói magyarság ünnepeit közösen szerveznénk meg, ez ellen sosem volt kifogásunk. Az RMDSZ nem tudott arról, hogy a néppártosok mikorra időzítik a magyar napokat. Toró Tamással, a Brassói Magyar Napok egyik főszervezőjével az elmúlt 3–4 hónapban erről sem tudtunk egyeztetni. Egyszerűen nem tudtunk kommunikálni megfelelően” – tette hozzá.   

Amint arról beszámoltunk, az EMNP múlt heti közleményében különösnek nevezte, hogy a néppárt szervezte Brassói Magyar Napok 2011-ben megszervezett első kiadása után pár hónappal az RMDSZ helyi szervezete az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM) levédette a Brassó Megyei Magyar Napok elnevezést. Sándor Levente, az EMNP Brassó megyei szervezetének elnöke szerint az eset kísértetiesen hasonlít a Nagyváradihoz, ahol idén júliusban az RMDSZ Bihar megyei szervezete levédette a júniusban tartott nagyváradi Szent László Napok elnevezést és a logót, bár a szervezésben nem vett részt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés