Hirdetés

Afrikai sertéspestis: védelmi övezet Románia északkeleti határán

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A román kormány kiemelt állategészségügyi kockázatú védelmi övezetté nyilvánította szerdán az Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal szomszédos határsávot húsz kilométeres mélységben, megelőzendő, hogy újabb állatokat fertőzzön meg az országban az afrikai sertéspestis.

MTI

2017. augusztus 09., 23:492017. augusztus 09., 23:49

2017. augusztus 09., 23:502017. augusztus 09., 23:50

A román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság augusztus elsején jelentette, hogy megjelent az afrikai sertéspestis Szatmárnémeti szélén, két szomszédos háztáji gazdaságban. A feltételezhetően ukrajnai állati eredetű termékektől megfertőződött hét állatot leölték, majd elégették.

A bukaresti kormány szerdán elfogadott határozatában – a kór romániai megjelenésére és az afrikai sertéspestis ukrajnai, illetve moldovai terjedésére hivatkozva –

Hirdetés

felhatalmazta az illetékes hatóságokat a vaddisznók ritkítására.

A kormány közleménye szerint járványügyi szempontból az lenne a „kívánatos”, ha a vaddisznók sűrűsége nem haladná meg a 0,5 egyedet négyzetkilométerenként. Az állategészségügyi hatóságnak ugyanakkor nyolc hordozható kemencét vásárolnak a feláldozandó állatok elégetésére.

Geronimo Brănescu, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság elnöke nemrég úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy Romániát „harapófogóba szorította” az afrikai sertéspestis, hiszen a vírus megjelent már Moldovában és Ukrajnában is.

Románia tizenhárom évi embargó után, tavaly októbertől kezdhetett újból exportálni élő sertést és feldolgozott húsárut az Európai Unióba,

májusban pedig sertéspestismentes országgá nyilvánította az állategészségügyi világszervezet is, így az amerikai, a kanadai, a mexikói, a japán és a dél-koreai exportlehetőség is megnyílt.

Az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat már az afrikai sertéspestis romániai megjelenése másnapján közölte: ideiglenes korlátozást vezetett be a Romániából származó élő sertések és sertéshúsból készült hústermékek bevitelére.

korábban írtuk

Magyarországi aggodalmak a Szatmárban megjelent afrikai sertéspestis miatt
Magyarországi aggodalmak a Szatmárban megjelent afrikai sertéspestis miatt

Jelentős károkat okozhat az afrikai sertéspestis, ha a régió már fertőzött államaiból bekerül Magyarországra; az ország még mentes ettől a betegségtől – hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára pénteken.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
Hirdetés