Hirdetés

Adomány két keréken

Több mint kétszáz magyarországi, vajdasági és erdélyi motoros gyűjtött adományt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére, az összegből egy régi gyergyószentmiklósi épület bentlakássá alakítását támogatják.

Jánossy Alíz

2009. augusztus 24., 08:342009. augusztus 24., 08:34

„Ennyi motoros egyszerre még az enduró európai bajnoki futamon sem volt” – állapította meg az egyik gyergyószárhegyi atyafi szombaton, a ferences rendi kolostorhoz vezető kapaszkodó aljában, ahol bőrruhás, tetovált motorosok emeltek apró gyerekeket a nyeregbe, hogy aztán száguldjanak velük egy kört a közelben. A ferences rendi kolostor udvarán pedig két méretes bográcsban rotyogott a jóízű szárhegyi „pityókás tokány”, a tűz mellett pedig a vendégek közül sokan békésen sörözgettek. „Jó emberek, segíteni jöttek” – jegyezte meg érdeklődésünkre a vendéglátó szerepét is betöltő Ervin atya. „Azért jöttünk ide, mert azt hallottuk, itt van a legnagyobb szükség az adományunkra, és mi azt akarjuk, hogy pénzünk éppen oda kerüljön, ahová kell” – szögezte le a Krónika kérdésére a székelyudvarhelyi ifj. Pálffy Béla, az idei motoros adományozás főszervezője. Mint mondta, a szervezői feladatkört a magyarországi Bújdosó Janótól vette át, aki egyéb elfoglaltságára hivatkozva idén nem tudta vállalni a munkát. „Meg kell tapasztalniuk az erdélyi embereknek, hogy sokan vagyunk olyanok, akik nem úgy szavaztunk 2004. december 5-én, mint ahogy a végeredményből kitűnt” – indokolta a motoros adományozás létrehozását a túra megálmodója, a budapesti Bújdosó Janó. Kifejtette, 2005-ben több száz magyarországi motoros lépte át a román–magyar határt, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő hátrányos helyzetű gyerekeknek adományt nyújtson át. Mint mondta, az esemény minden évben megismétlődött, olyan túra is volt, amikor mintegy négy kilométeres sorban vonultak a motorosok Dévára. A Gyergyói-medencében több mint kétszáz hátrányos helyzetben lévő gyereket gondoznak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány napközis gyermekotthonaiban. A motorosoktól begyűlt összegből Gyergyószentmiklóson szeretnének felújítani egy régi épületet bentlakásos iskolának.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés