
Fotó: A szerző felvétele
2008. április 04., 00:002008. április 04., 00:00
Háromszék egyik legrangosabb és liberális szellemének köszönhetően egyre népszerűbb iskolája mai nevét Kelemen József tanár javaslatára 1990. január 18-án az akkori 2-es számú ipari líceum – a jelenlegi Mihai Viteazul Főgimnázium – sportpályáján fogadták el, mondhatni közfelkiáltással. Az iskola az 1990–1991-es tanévtől költözött jelenlegi helyére három épületszárnyba. Az intézmény oktatói-nevelői munkáját is anyagi támogatásban részesítő Mikes Kelemen Alapítvány finanszírozásában készült el 1995-ben a névadó Zágoni Mikes Kelemen szobra.
Kölcze Gáspár gazdasági igazgató tájékoztatása szerint felújítják a sporttermet és folyamatban van az iskola területének telekkönyvezése. A terület korábban húsz magánszemély birtoka volt, őket az állam kártalanítja. A 136 férőhelyes kollégium a város más iskoláiban tanuló lányoknak is otthont nyújt, vakációban pedig turisztikai központként működik, hasznosítva a két-, három-, illetve nyolcágyas szobák vendégfogadó kapacitását. A tervek szerint a nyolcágyas szobákat a közeljövőben kétágyasokká alakítják. Az étkezde naponta 150 tanulót szolgál ki, ennek korszerűsítése is a tervek között szerepel. Az iskolaépület tetőterében informatikai laboratóriumokat szeretnének berendezni.
Hagyományok és sikerek
A gimnáziumban ebben a tanévben 1300 diák tanul, elemi szinten 16 osztály, az 5–8-as ciklusban 18, gimnáziumi szinten pedig 16 osztályban zajlik a tevékenység. Kiemelt hangsúlyt fektetnek a nyelvtanulásra, már ötödik osztálytól intenzív nyelvoktatást tartanak, kilencediktől pedig kétnyelvű osztályokat indítanak. Gimnáziumi szinten hagyományosan négy profilt működtetnek: matematika– informatika, természettudomány, intenzív filológia és társadalomtudomány szakot. Jövő tanévtől tervezik a kétnyelvű biokémia osztály beindítását, hiszen a diákok túlnyomó része az orvostudományi egyetemen folytatja tanulmányait, ott viszont kérik a nyelvvizsgát, és a külföldi ösztöndíjak megszerzéséhez is előnyt jelent az ilyen jellegű képzés. Kerekes Dóra aligazgató büszkén mondja, hogy az iskola valamennyi nyolcadik osztályt végzett tanulója tovább tanul, míg a sikeresen érettségizők között 95 százalékos ez az arány. A végzősök többsége orvosira jelentkezik, de sokan próbálkoznak a színésznek, rendezőnek, közgazdásznak, építésznek, turisztikai szakembernek való továbbtanulással, és többen választják a nyelv szakokat is. A tantárgyversenyeken, olimpiákon elsősorban magyar nyelv és irodalomban, történelemben, nyelvekben és a sportban jeleskednek a Mikes diákjai.
Színházi és sportattrakciók
Az iskola Osonó nevű diákszínjátszó köre már több országos első díjat szerzett, az erdélyi magyar színjátszás egyik legfontosabb utánpótlásbázisaként emlegetik. Az éveken keresztül kizárólag Mikes-diákokra épülő Mikes Kelemen-ISK jelenleg az országos A osztályos női kosárlabda-bajnokság második helyezettje. A több mint 50 ezer kötettel rendelkező könyvtárukra is büszkék. Élénk nemzetközi kapcsolatrendszert is ápolnak, az iskola 34 hazai és külföldi testvériskolával tart kapcsolatot, a Szőcs Dániel vezette kórus március elején a svájci Wohlen gimnáziumának meghívására járt az alpesi országban.
Kerekes Dóra szerint a diáktanács szerepének és hozzáértésének is köszönhető, hogy soha nem voltak fegyelmezési gondjaik, kábítószerrel, vagy erőszakkal kapcsolatos problémáik. A rendezvényeket tanári felügyelet mellett a diáktanács szervezi és irányítja. A fontos szerepet játszó szervezet az iskolában meglehetősen nagy szabadságot élvez, vezetői jelen vannak az iskola vezetőtanácsában is. Az iskolarádiót is diákszerkesztőség működteti.
K. Zs.
Iskolatörténelem
Az iskola 1874. október 17-én nyitotta meg kapuit, első igazgatója Málik József, a kor jeles pedagógusa, pedagógiai szakírója, lapszerkesztője volt. Az intézmény felső leányiskolaként indult, négy év után községi polgári leányiskolává, majd 1897-től állami polgári leányiskolává alakult. Az első világháború után felekezeti tulajdonba került, az 1948-as államosításig a református egyházhoz tartozott. Az államosítás után ismét állami elméleti líceum lett, majd 1983-tól ipari líceum. Az 1990–1991-es tanév végén a színmagyar gimnázium létrehozása érdekében zajló helyi tárgyalások eredményeként az iskola helyszínt változtatott, a régi székhely ma a román nyelvű Mihai Viteazul Főgimnáziumnak ad otthont. A Mikes Kelemen Gimnázium jelenlegi igazgatója Jancsó Árpád tanár.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.